Először még nem fogta fel kivel is beszél. A hadaró női hang, mint valami városi háttérzaj, úgy hatott. Lassan megértette, hogy saját anyanyelvén, magyarul szólnak hozzá, és ezt értenie kellene. Koncentrálni próbált a szavak jelentésére. Máskor is megfigyelte magán, hogy az ébredés folyamata nem a szeme kinyitásával ér véget. A tudat fokozatosan ébred fel benne, függően attól, hogy épp mivel kezdődik a napja. Ha a szokásos tevékenységeket valami megzavarja, nyugodt állapota kis késéssel kapcsolja be a következő "panelt".Tudta, hogy most már meg kell szólalnia.
- Elnézést, mit is mondott? Elég rossz a vonal...
Mivel nem volt biztos benne, hogy mennyi időt töltött hallgatással, és szerette volna elkerülni a kellemetlenségeket, jobbnak látta hát, ha ügyesen kivágja magát.
- Tudna hívni néhány perc múlva? Hátha jobb lesz. - és letette. A szíve gyorsabban kezdett verni, izzadni kezdett. Kinyitotta az ablakot és kibámult. Lakása az ötödik emeleten volt, szép kis takaros háromszobás. Mindig kényelmesnek tartotta és szerette. A ház és az út között fás, bokros park húzódott keskeny sávban. A fák elég idősek voltak, jó árnyékot adtak. A harmadik és a negyedik emelet magasságáig nyúlt fel egynémelyik. Kissé távolabb padok, legtöbbször unatkozó nyugdíjasok telepedtek le rajta, élvezve a jó időt és pletykálkodás kissé sós-csípős ízét. Odébb pedig a szemetes konténerek. A látványtól ösztönösen kissé előrébb hajolt, hogy jobban lásson. Persze ötven méter távolságból ez mit sem jelentett, de majdnem sikerül elérnie, hogy egyensúlyát veszítse.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése