Álom

Álmom mély, magasságokba emel.
A csillagok feletti világhoz közel
dalolva táncot lejt.

Fűben fában az orvosság

A télen megbetegedtem. Na, nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni, de igazán ágrólszakadtnak éreztem magam. Mérjük meg a lázam! Nos, mit mutat a lázmérő? Az igazat megvallva, nem is igazi lázmérő volt az ellenőrző műszer. Van egy digitális hőmérőnk, ami alkalmas a benti és a külső hőmérséklet mérésére. Az utóbbit egy szonda segítségével méri, úgy mésfél méter dróton lógó fémdarab, ezt kellene kidugni az ablakon, de mi nem dugtuk még ki soha, helyette a "földközeli" hőmérsékletet mérjük vele, a mérőtest pedig a helyzetének megfelelő magasságban végzi el a mérést. A szobánkban, függően a külső időjárási körülményektől, általában 2-3 fok eltérést figyeltünk meg az egy méter magasság és a padlóhoz közel. Lázmérőnk végelgyengülés jeleit mutatva megadta magát, ezért az említés másfél méter hosszú dróton lógó fémdarabot dugtam a hónom alá. Eredmény a várt 38,2 fok. Mi lett velem?

Influenza? Sertés? Igazából előjelek nélkül, hirtelen kapott el a baj. Na nem baj, azon kívül, hogy ágynak estem, van ki meggyógyítson. Édes kis feleségem mindjárt vizet forralt, dolgai között matatott. Egy kis "finom" mézzel izesített bodzateát, keverve szárított csipkebogyóval, készített nekem, s belém is tukmált vagy egy litert. Én szorgalmasan kortyolgattam a nedűt, remélve a jobbulást. Végül elszenderedtem, s arra ébredtem, hogy vagy a Balatonban vagy a Tiszában lubickolok, képzeld, úgy kiizzadtam, hogy a rám rakott három takaróból kettő átnedvesedett. Kicsavarta a gatyám, lecserélte a pólóm, megfordította a paplanokat, megmérte a lázam. 37,5 jobb. Megint tea, megint álom. Másnap reggel tizenkét órai alvás után, kikúrálva, még dolgozni is mentem, két napig köhögtem egy kicsit, meg a papírzsebkendő gyártók nyereségét növeltem, de leszögezhetem, tökéletesen rendbe jöttem. Pedig influenza védőámítást sem vettem fel!
Miért is érdemel említést ez a kis botlás itt a nyári idő közepén? Hát azért, mert ilyenkor van a "gyógyszer" utánpótlás beszerzésének ideje.
Kezdjük is el. Az udvaron mindig van mit csinálni, lomolás, gyomolás, nemkívánatos növények és sarjadékok eltávolítása. Valahol az egyik sarokban gyönyörű kövér csalán nőtt. Már épp emeltem a kapát, hogy véget vetek eme merészségnek, helyetek nem az udvaron van, mikor gyengéd hang szólalt meg a hátam mögött, - ezeket hagyd meg, ebből csalántea lesz. Meg is hagytam boldog életüket. A minap, begyűjtöttük a termést. Gyökér közelben egyenként kinyűttük az "ültetvényt". Majd az udvari asztalnál lecsipkedtük a leveleket a szárról, máris mehettek a "szárítóba". A szárító az egyik hűvös szoba, ott nem éri napfény a leszedett leveleket, nem barnul meg, szép "méregződ" marad, úgy lesz csontszáraz, majd csak össze kell morzsolni. A levelek leszedegetése nem kis élmény volt. Kesztyűt húzva érdemes csinálni, nem vagyunk mi Boriska néni! Ő hajdanán pusztakézzel tépte a csalánt, majd aprította a kis kacsáknak, attól lesz jó étvágyuk! Kérdésünkre, hogy nem csíp-e, mindig azt mondta, hogy csíp, de ettől nem fáj a reumája. Aki nem tudná, Boriska nénit már öreg korában ismertük meg gyerekként, felnőttként is ugyanolyan öreg volt, ő vigyázott ránk sokszor, ő vitt a mezőre, a szőlőbe, ha a szüleink mással voltak elfoglalva, vagy csak úgy, szerette a gyerekeket, mi pedig őt. Sokat lehetett tőle tanulni, nagy igazságokat, melyek jelentését sokszor csak évek, évtizedek múltán ismertük fel. De nem is róla akarok írni, aki ismerte a Karácsony estéjén született bölcs öreg asszonyt, az tudja miről beszélek.
Térjünk vissza a csalánhoz. A leveleket volt, aki puszta kézzel szedte le a szárról, kár volt elmesélni a Boriska nénis történetet, majd kérdésemre, ami nem volt más, mint a Boriska néni irányába tett, a válasz, kellemesen bizserget a csípés. Én maradtam a kesztyűnél.

De mire lesz jó a sok csalánlevél? Ha érdekel, akkor nézd meg itt: http://www.nepgyogyaszat.hu/nepgyogyaszat-gyogyirei/csalan-2.html

De nem csak csalánnal él az ember. Kiváló bodza virágokat szedtünk, megfázás esetére, akácvirágot köhögéscsillapításra és túlzott gyomorsav ellen, diólevelet hasmenésre és aranyér kúrálására, nyírfalevelet vese és hólyagbántalmak ellen, gyermekláncfű levelet epe és májbántalmak esetére.

Ha mégsem lennénk betegek, akkor csak a sok kellemes illatot évezzük, no meg a gyűjtés és természetmegismerés örömét. Mikor eljössz hozzánk látogatóba, te is kapsz egy tasakkal!

Lucskoskáposzta

Ezt a videót még februárban készítettük, de mint kiderült sokan nem ismerik. Azt kell tudni róla, hogy eredetileg ajándéknak készült Fábiánházáról Amerikába szakadt rokonainknak. Mondhatom, Ők nagyon élvezték...
Tervezem a folytatást, a tervek remélem nem maradnak sokáig az asztalfiókban. addig is "enjoy it".

Sün Sanyi és Béka Béla

Nem is olyan régen, egy párás vasárnap délután a kertben sétáltam. Velem volt Peti, a hét éves kis ugra-bugra unokaöcsém. Mellettem rohangált, figyelmeztettem is néhányszor, hogy a gyalogösvényről nem illik letérni, még kárt tehet a veteményekben, letörheti a fák friss ágait. Persze nem lehet egy ilyen korú gyereket túl rövid pórázon tartani, no, meg eszes kis legény volt, már ilyen fiatalon felismerte a kultúrnövényeket, megkülönböztette a hasznost a haszontalantól. Nem is szekíroztam sokat, a szabályokat azonban nem árt mindig sulykolni. Gyakran csatlakozott hozzám, mikor kapáltam, vagy a veteményesben gyomláltam. Ilyenkor szeme kerekre nyílva, tátott szájjal itta minden egyes művelethez, növényhez intézett magyarázatomat, gondoskodásuk szabályait. Én persze kikerekítettem, meséssé tettem a még oly egyszerű dolgokat is, mint a magok szórása vagy a koccsozás. Egy kis történet mindenhez, és szinte életre kelt az élő természet az ébredező gyermek elme előtt. Ettől-e, vagy a veleszületett emberösztöntől, nem tudni, de a kis Petike barátaivá fogadta a kert megannyi lakóját. Szeretett is velem friss paprikaillatú levegőt szívni.

De e kis bevezető után térjünk vissza arra a pontra, ahol történetünket elkezdtük. Nos, ezen a párás vasárnap nyári délutánon, ünnep lévén nem dolgoztunk, no, de ez nem azt jelenti, hogy egy-egy szemtelen gyomnövényt nem utasítottunk rendre egy laza meghajlással menet közben. Ekkor, éppen a kert közepén átcsordogáló patakhoz érkeztünk. A patakon csinos kis híd állt. Még édesapámmal építettük, lehet úgy tíz, tizenegy éve. Deszkái viselték egy évtized napsugarát, telét, tavaszát. Ma is tisztán látom magam előtt, hogyan cipeltem le azt a négy betontuskót, amely a híd alappillérét képezte. Egyenként lehettek úgy hetven-nyolcvan kilósak. Egy kőműves furikba emeltük őket a rajtuk, eredetileg ilyen célból fúrt lyukon átdugott vasrúd segítségével, majd egyenként toltam le a gúla alakú szörnyeket, nagy koncentrációval a laza talajon a kerten át a patakig. Elég lett volna egy rossz mozdulat, egy pillanatnyi figyelem kihagyás, és az egykerekű furik úgy billent volna félre, közelében mindent rombolva, mint amilyen ágyúzást a törökök Egernél műveltek. Szóval, a kis hídon, annak nyárfa deszkáin szívesen időzött az ember lábat lógatva víz fölé. Peti is szerette megdobálni fentről a békákat, nevetve vízbemenekülésük fürgeségén. Most is itt volt első pihenőnk. Így eső után, de már szikkadt felszínű földön, kissé csatakos szandálban kíváncsian pillantottunk le fentről a patakra. Van-e víz benne? Nem száradt-e ki a nyári forróságban? Látunk-e kis halat vagy vízisiklót? Mindig számíthattunk valamilyen meglepetésre. Vagy a bürök nőtt egy hét alatt egy métert a békalencse közzé, vagy belebotlottunk egy takaros levedlett kígyóbőrre, esetleg cickánykoponyára. Ez alkalommal, első pillanatra minden a hétvégi nyugalom lanyhaságát árasztotta, a piciny állatok is ebéd utáni sziesztájukat tartották. No, de hirtelen furcsa kaparászásra, morgásra lettünk figyelmesek.

Honnan jöhet a furcsa zaj? Azt biztosra vettük, hogy a hangok állattól származnak. Lassan a zsebembe csúsztattam a kezem és előhúztam csontnyelű bicskámat. Óvatosan kinyitottam a pengét. Nehezen járt, erős volt a rugója, ezért szerettem annyira. Nem mindenki tudta azt életre kelteni! A körmöm beakasztottam a pengébe köszörült mélyedésbe, nem hírtelen, hanem határozott erővel indított és fenntartott mozdulattal kiemeltem nyugvóhelyéből. Vigyázni kellett a helyes erőegyensúlyra, mert a rugó ereje és a köröm ellenálló képessége közel egyenrangú ellenfél volt. Olyan játék ez, ami mindig Odüsszeusz íját juttatja eszembe, férfi az ki felajzza. Mire kellett a kés ezen a barátságos vasárnapi napon? És, ha veszett róka tévedt a kertbe? Lehet, hogy egy kés nem a legjobb védelem ellene, de legalább van esély a védekezésre, ha ránk támadna, a kis Petit és magam épségét nem adom könnyen. Ilyenkor felkészül az ember mindenre. Átvillan fejében megannyi lehetőség, milyen támadást hogyan hárítson, hogyan vágjon vissza. Gyermekkoromban éveken át gyakoroltam a késdobálást, szüleim nagy örömére, lehet ez lesz az az alkalom, amikor hasznát veszem eme tudományomnak. Azért, nagy diadal lenne a veszett rókát megfékezni bordái közzé állított késsel. De nem ez történt.

Óvatosan, szinte hangtalanul közelebb lopóztunk. Peti mögöttem, kissé lemaradva, kipirult arccal, de rendületlenül követett. Félrehajtva a part menti bokor ágait furcsa látvány tárult elénk. Egy kövér sün tüskéit borzolva nézett farkasszemet egy barna puffadt hasú békával. Egymás erejét méregették. Tudtommal a sün nem eszik békát, bár ki tudja. Ugyanez áll a békára is, nehezen képzelhető el, hogy fésűkészítésre adja a fejét. Hogy min vitatkozhattak, azt ember meg nem fejtheti, de az biztos, hogy fontos dolog lehetett, ez látszott szikrázó szemükön. Nagyot nevettünk rajtuk és odébb álltunk. Ne szóljon bele más dolgába a magunkfajta!

Este, mikor Petit ágyba fektettük, láttam rajta, hogy Sün Sanyi és Béka Béla vitája álmaiban folytatódik, s ha el nem felejti reggelig, nekem biztos elmeséli.

Tavaszt!

Tavaszt!

Mondom, tavaszt akarunk!
Virágokat, zöldet, életet.
Halom havat kaparunk,
Virágokat, zöldet, életet!

Kérhet-e ember tavaszt?
Világ rendjét félre téve
Felsőbb akaratot sértve,
Vágyát bölcsesség ellenébe?

Mondom, tavaszt akarunk!
Virágokat, zöldet, életet.
Lopott balga hatalmunk
Kívánságát álmodjuk.

Rétre ráfér a rideg hideg,
Féregre a rekkenőség,
Nyúlra az éhség, hogy
Értse, milyen a van!

Mondom, tavaszt akarunk!
Virágokat, zöldet, életet.
Létünk rémségét kell
Értelmünkben érlelni.

Titkok értéséhez értesz?
Csönd és hideg nem ezért lesz?
Szenvedésed érdemes?
Reményed honnét lesz?

Mondom, tavaszt akarunk!
Virágokat, zöldet, életet.
Halom havunk alatt
Éltet érez a mag.

Karácsony Berkescsatornán - második rész

Berkescsatorna este csendes. Az éjszakai autósok, teherautók ritkán haladnak át rajta, elkerülik a nagy kereskedelmi utak. A kocsmák kilenckor mind bezárnak, az emberek haza mennek. A vacsora az asztalra kerül és az egész család egyszerre ül le. Beszélgetnek, esznek, jól érzik magukat. Mindenki tudja, hogy ez az esemény sokkal fontosabb, mint a saját érdeklődésükhöz való merev ragaszkodás. Amikor a családfő elfoglalja helyét, egyszerre mindenki ott terem, nem kell hangosan kiáltani, hogy "Vacsora!". Az aktuális TV sorzat vagy egy be nem fejezett számítógépes játék, utolsó oldalak a könyvben, egyik sem zarvarja meg a családi találkozó létrejöttét. Így van ez Feriéknél is.
Mitől olyan más ez a falu, mint a többi, nem tudni, táláljátok hát ki! A modern kor kellékei mind megtalálhatók majdnem minden házban: műholdas televízió, rádió, internet, mobiltelefon, mégis nyomát sem találni az elszemélytelenedésnek, boldogtalanságnak, veszekedésnek. Mindenki tud egy "titkos" dolgot, és ezt a tudást az apák és anyák továbbadják a gyerekeiknek, nem csak beszélnek róla, úgy is élnek a hétköznapokban. Hagyományt őriznek és visznek tovább. Hagyományát a szeretetnek, hagyományát a családnak, hagyományát a nemzetnek.
Feriék is féltve őrzik és gondozzák őseik ajándékat, s nem csak Karácsonykor érzik szükségét a szeretetük kiterjesztésének, ajándékok készítésének vagy vásárlásának, ők így élnek.

Hogyan készülnek akkor a Karácsonyra? Igen, készülnek. Ünnepelni készülnek azt, aki megmutatta nekik hogyan is lehet Berkescsatornán boldogan élni.

Karácsony Berkescsatornán - első rész

Berkescsatornán - egy aprócska településen valahol a Kárpát-medencében,- mindig nagyon várták a gyerekek a Karácsonyt. Így volt ez ezer éve, így volt a XX. században és így van ez most is a kétezer-nyolcadik esztendőben.

Különösen Feri, Borbála és András, a három testvér, akik minden évben nem csak Karácsonykor szeretik egymást, hanem egymás örömét lesik mind az év 365 napján. Ha Feri ötöst hoz az iskolából, Bori és Andris vele örül. Nem irigykednek, nem próbálják magukat nagyobbnak, okosabbnak feltüntetni emígyen: "Biztos könnyű volt a kérdés!",-vagy "Nekünk sokkal szigorúbb a tanárunk". Nem mondanak ők ilyen buta dolgokat. Talán még jobban örülnek, mint Feri, nagyon büszkék a testvérükre. Ilyenkor gratulálnak a jó jegyért, elmeséltetik, hogy s mint történt a számonkérés, mik voltak a feladatok. Sőt, nem engedik, hogy a szokásos házimunkáját elvégezze. Feri az udvar tisztántartásáért és a mosogatásért felelős, anyukája szerint a férfiaknak is szívesen el kell végezni ezt a sokak által nőknek járó feladatot, hogy megtanulják annak minden fortélyát, s jobban fognak még a koszos edényekre is vigyázni, nem használnak minden ivás alkalmával új poharat, elöblítik étkezés után a tányérokat. Amikor pedig majd ha véletlenül felnőtt korukban rákényszerülnek, akkor sem jönnek zavarba.
Nos tehát most Feri ötöst hozott, András gyorsan szalad az udvarra összeszedni a faleveleket, Bori pedig térül-fordul a konyhában.
Ha pedig Borbálát meglátogatja a barátnője, akkor a fiúk hagyják őket nyugodtan beszélgetni. Ne leskelődnek a kulcslyukon, nem nyitnak be percenként mindig más ürüggyel, tudják, hogy a lányoknak mindig rettentően sok a megbeszélnivalójuk. Hanem azért egy belépést nyugodt szívvel megengednek maguknak. Míg a kislányok megvitatják az ő kis és nagy dolgaikat, addig a ők uzsonnát készítenek számukra. Természetesen arra azért odafigyelnek, hogy desszertnek legyen egy kis édesség is. A lányok szeretik az ilyen kis apró kedvességeket. Mindannyian tudják, hogy az édesség nem drog vagy valami rossz dolog, amit a fogkrém gyárosok kitalálnak. Mindent, amit megkívánunk fogyasztható, csak be kell tartani a mértékletesség szabályait.

Na, látjátok, ilyenek ezek a berkescsatornai gyerekek. A következő részben azt is megtudjuk, hogyan készülnek a Karácsonyra.