- Menjünk be ide, szomjas vagyok! - mondta a felesége. Zoltán is érezte már, hogy az egész napi fárasztó járkálás és valami pálinkafőzési ügy miatt kiszáradt a szája, így beleegyezett. Az étterem, amit csak kis jóindulattal nevezhetünk így, mert ez is csak egy volt a városban megtalálható gyorséttermek közül, az utca jobb oldalán, félig nyitott fatetejével, derékig érő deszkapalánkjával, melynek berakását vékony egymásra merőleges lécekkel díszítették, mégis beleillet a poros későnyári hangulatba. Szokásos helyük az utcai terasz hátulsó végében volt, ami az üléshelyek sorát merőlegesen zárta. Szerették ezt a helyet, mert jól belátható volt innen a többi része, lehetet nézelődni. Az asztal alatt egy nagy lexikon méretű lakat hevert. Kulcsnyílásából víz bugyogott elő lassan.
- Mit kérnek? - kérdezte a pincérnő. Rendeltek egy narancslét és egy kólát. De kis idő múlva felálltak és sietős léptekkel az étterem háta mögé mentek. Fojtott hangon, suttogóan kiabálva beszélgettek. A pálinkafőzésről volt szó. Felesége intett, hogy menjenek vissza, mert látta, hogy a pincérnő alumínium széles karimájú tálcával a kezében idegesen körül néz, nem találja vendégeit. A kiszolgáló "nyáripult" középen helyezkedett el, hűtővel napernyővel, ahogy kell. Ennél megálltak és szóltak, hogy ők itt vannak, nem kell visszavinni az italukat. Választ nem várva határozottan a helyükre siettek és leültek. Valaki időközben a táskáját a padra tette, de ennek nem tulajdonítottak jelentőséget, nem zavarta őket. Egyszerűen odébb tolták egy kicsit.
A pincérnő egy másik pincér társaságában jelent meg. A barna pincér egy nagy műanyagflakonból ismeretlen eredetű italt kezdett Zoltán poharába tölteni, ellenkezést nem ismerő mozdulattal. Zoltán csendesen megszólította, mindig is híres volt higgadtságáról.
- Én nem ezt kértem, hanem kólát! - Mint aki nem is hallja, a pincér csordultig teletöltötte a poharát. Zoltán lepillantott az asztal alá, hogy megnyugodjon mielőtt szól. Meglátta a nagy lakatot. A víz, mintha egy kicsit erősebben folyt volna belőle és már egész nagy tócsát képzett a lábuk alatt.
- Elnézést kérek, de én kólát kértem! És a feleségemnek sem azt hozták, amit rendelt!
- Uram, ebben az étteremben soha nem szolgálunk fel csak gyümölcslét.
- De a kóla, az gyümölcsből készült, és különben is a feleségem gyümölcslét rendelt!
Erről, mintha nem is hallottak volna, nem vettek tudomást, sietősen eltávoztak. Zoltán döbbenten ült és csodálkozott magán, hogy nem érzett késztetést a további vitára, teljesen nyugodt volt. Élvezte az üldögélést. Közben párja odasúgta neki, hogy mindjárt jön, megnézi a pálinkafőzőt.
Zoltán elgondolkodva ült tovább. Egy rőtvörös korcskutya tipegett oda, és combjához dörgölte az orrát. Nem rajongott a kutyákért, de nem is félt tőlük, tudta, ha nyugton marad, nem tesz hírtelen mozdulatot, nem lesz baj. Nem érzett arra sem késztetést, hogy megsimogassa. Arra gondolt, mi lenne, ha a kutya megharapná a kezét. A kezét a combján pihentette. Az állat fekete, nedves orrlyukaival hozzáért a kézfejéhez, szaglászni kezdte, majd szájával gyengéden harapdálni. Zoltánt ez nem izgatta különösebben, ismerte a kutyák szokásait, és még mindig nyugodt volt. Máskor már elkapta volna a kezét, és elzavarta volna a hívatlan vendéget. Most mégsem tette. A harapdálás kezdett erősödni és már a fájdalomküszöb közelében járt, de még most sem mozdult, nyugtalanabb sem lett. Érezte, hogy valami nincs rendben vele. Hirtelen az éles fogak beszakították az eddig ellenálló bőrét, satuba fogva a kezét. Vére kiserkent. Ekkor Zoltán a bal kezével próbálta kiszabadítani magát. Kereste a megfelelő fogást az állat torkán. Arra gondolt, hogy ha nála lenne egy rugós bicska, amit egy kézzel is működésbe lehet hozni, akkor átvágná a gonosz jószág torkát. Alulról fölfelé középen hatolna be, átszúrva a kutya légcsövét, majd jobbra kanyarítással az artériát. Biztosan elengedné a kezét és megdöglene a hülye állat!
- Zoltán! Zoltán nem akarsz felébredni? - felesége kedves szavakkal ébresztgette. Zoltán lassan, mintha egy homályos sötét szobából átment volna egy kellemesebb helyre, felébredt.
- Igen felkelek. - A fárasztó nap, a sok járkálás után hazaérve engedélyezett magának egy félóra szundikálást. A keze a két térde között volt beékelődve, elzsibbadt.
Egészen kitisztult a feje, amire szüksége is volt. Rengeteg rossz dolog történt vele ma.
