Kétezer évvel ezelőtt tömve voltak az utcák Betlehemben. Kényszeredetten vagy csak évezve a sokaság erejét az emberek le-fel járkáltak az utcákon. Némelyikük szállást keresett kétségbeesetten, volt olyan aki a vásárba igyekezett, hogy kihasználva a sok ember jelenlétének kínálatát, megajándékozza magát és szeretteit. Ugye ismerős a forgatag?
A Karácsony előtti felfordulás, megszerzett fáradság után megváltás az esti csend békessége, üdítően járja át lelkünket. Csöndes, nehezen induló éneket énekelünk, közben arra gondolunk, aki gyengén és sebezhetően érkezett a világra, aki később megtanított bennünket arra, hogy hogyan kell szeretnünk Istenünket és embertársainkat, majd emberi természettel nem összeférő tökéletességét a világ összetörte, de le nem győzte, hanem isteni arcát megmutatva nekünk reményt adott és célt.
Nem más tehát 2007-ben sem a Karácsony, mint sok-sok évvel ezelőtt. Találjuk meg a bennünk rejlő békét, nyiljunk ki a többi ember számára, mutassuk meg, hogy akit ma ünnepelünk, attól tanultunk is valamit! Tanultunk, de nehéz terhet kaptunk. Nehéz tudni, mi lenne az igaz cselekedet, és be nem tartani. Ne aggódjunk ezen, hanem törekedjünk szánni egy pillantásnyi időt, mielőtt az emberekre nézünk, mielőtt megszólalunk, mielőtt egy szalmaszálat is odébb teszünk, hogy átvillantsük túl-tudatos elménken a kérdést: Az értünk született mit szólna ehhez? Örömére válna? Igyekezzünk tehát emberek, sok a teendőnk. Isten "pontgyűjtő" akciójában ne valjunk szégyent!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése