Galambóc

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, volt egyszer egy szegény ember. Dolgozott a szegény ember látástól vakulásig, de nem haladt egyről a kettőre, épp hogy megéltek. Volt neki három fia.

A legidősebbet Galambecsnek, a középsőt Galambucnak, a legkisebbet Galambócnak hívták.

Azt mondja egyszer Galmbecs az édesanyjának, amikor a tüzet rakta:

- Édesanyám, főzzön nekem harminchárom gombócot, mert én most elmegyek szerencsét próbálni!

- Én megfōzöm neked szívesen- mondta az édesanyja, - de várd meg édesapádat, hogy adja aldását az utadra.

Az édesapja az erdőben volt, fát vágni. Amint az utolsó ágat rakta a szekérre, meglátott a földön egy kicsi egeret mozdulatlanul feküdni. Csak kíváncsi volt él-e vagy hal, hát felemelte. Meg meleg volt, betette a zsebébe. Gondolta jó lesz vacsorára a macskának. Ahogy zötykölődött egy fertály órát, megszólalt az egér:

- Adj ennem valamit!

Körül nézett az ember, vajon ki szólt hozzá, de nem látott senkit, hát tovább hajtotta a szekeret.

- Adj ennem valamit! - mondta most már hangosabban a kisegér és megrángatta a szegény ember kabátját.

- Mi a fene, zöldellő kapanyél, mennydörgő piszkavas, hát te meg hol tanultál meg ember nyelven beszélni?

- Hát tudja meg kend, én vagyok Egérország királya! Beszélem én minden állat, ember nyelvét. Hanem most először adjon ennem!

Erre a mi emberünk már csak elővett egy kis kemény szalonnabőrt a kabátja belső zsebéből, ami az ebédnél maradt meg, a kutyának tartotta meg.

Odaadta hát az egérkirálynak, az meg jóízűen megette. Haza is értek.

Galambecs az udvaron várta az apját.

- Édesapám, mennék világot látni, adja rám áldását!

- Hát jól van fiam, szerencsével járj! Hanem, nem vinned-e magaddal ezt a kisegeret, az úton találtam, segíts neki hazajutni az ő országába!

- Köszönöm apám uram, de nem vihetem, nem nagyon kedvelem az egereket és hasonló férgeket, hát inkabb egyedül mennék.

El is indult, a nehéz tarisznyájával, amit az édesanyja telepakolt. Ment,  mendegélt hetedhét országon keresztül, hetvenhét napon, hét órán át, mígnem elérkezett egy olyan helyre, ahol még a fű is aranyból volt. A nap is szépen sütött, leűlt hát egy kőre megpihenni. Ahogy itt üldögél,  odalép hozzá egy pöttömnyi emberke. Olyan kicsi volt, hogy Galambecs kisujja is nagyobbra nőtt. Azt mondja a kisember:

- Hallod-e te szegény legény,  nagy jutalmat adok neked egy kis szívességért cserébe. Beleejtettem a gyémánt gyűrűmet ebbe az ürgelyukba, ha keveszed, neked adok én egy szekér aranyat. De ha nem tudod kivenni, három napig a kertemet ásod. 

Könnyűnek tűnt a büntetés, nagynak a jutalom, így hát belement a fiú az alkuba.

Hanem hiába dugta a karját a lyukba, kaparászott balra, kaparászott jobbra, a gyűrűt kívenni nem tudta. Nem volt mit tenni, mehetett ásni. Nem nagyon bánta. Pedig, ha tudta volna, hogy abban a szép országban hat hónapig van nappal,  és hat hónapig éjszaka, bizony bánta volna, mert így kerek három esztendeig kellett szolgálnia.

Várták otthon várhatták, de mindhiába. 

- Édesanyám, süssön nekem hatvanhat pogácsát, elmegyek felkeresni az én elveszett testvéremet - mondja egy reggel a középső legény Galambuc.

- Megsütöm neked szívesen- mondta az édesanyja -, de várd meg édesapádat, hogy adja aldását az utadra.

Estére ért haza az édesapja a kaszálóról.

- Hát jól van fiam, szerencsével járj! Hanem, nem vinned-e magaddal ezt a kisegeret, segíts neki hazajutni az ő országába!

- Vinném szívesen, de úgysem bírná ki a hosszú útat, inkább egyedül megyek.

Ment mendegélt hetedhét országon keresztül, minden embert akivel találkozott megkérdezett, látták-e, de hiába. Amikor már csak egy pogácsája maradt, leűlt egy kőre falatozni. Egyszerre csak ott termett a kis emberke.

- Én vagyok ennek az országnak a királya, és azt is tudom hol van, akit keresel. El is vezettek hozzá, de még kell tenned egy szívességet. Beleejtettem a gyémánt gyűrűmet az ürgelyukba, ha keveszed, adok egy szekér aranyat, egy másikat a testvérednek. De ha nem tudod kivenni, három napig a kertemet ásod te is. 

Könnyűnek tűnt a büntetés, nagynak a jutalom, így hát belement a fiú az alkuba.

Hanem hiába dugta a karját a lyukba, kaparászott balra, kaparászott jobbra, a gyűrűt kívenni nem tudta. Nem volt mit tenni, mehetett ásni kerek három esztendeig.

- Édesanyám, süssön nekem kilencenkilenc palacsintát, elmegyek most én - mondta Galambóc.

- Megsütöm neked szívesen- mondta az édesanyja,- de ha te sem kerülsz haza, akkor bánatomban biztosan megszakad a szívem.

Hazajött nemsokára az édesapja is a nádvágásból.

- Hát jól van fiam, vigyázz magadra! Hanem, nem vinned-e magaddal ezt a kisegeret, segíts neki hazajutni az ő országába!

- Megteszem én szívesen, Míg nekem van mit enni, neki is lesz.

Betette hát a zsebébe és útnak indult. Ment, mendegélt, ország-világon keresztül, hegyen-völgyön át. Egyszer csak elérkezett egy olyan országba, ahol még a fű is aranyból nőtt. Leült egy nagy kőre, hogy megegye az utolsó palacsintáját. 

Egyszerre csak ott termett a kis emberke.

- Én vagyok ennek az országnak a királya, és azt is tudom hol vannak a testvéreid. El is vezetlek hozzájuk, de még kell tenned egy kis szívességet. Beleejtettem a gyémánt gyűrűmet az ürgelyukba, ha keveszed, kaptok három szekér aranyat. De ha nem tudod kivenni, három napig a kertemet ásod.

Ráált ő is az alkura, és nagyon jókedvre kerekedett, hogy az elveszett bátyjai nyomára bukkant. Bedugta a kezét a lyuka, a kisegér a kabátujja belsejében végigfutott, be az ürgelyukba, annak is a legvégébe, felkapta a gyémánt gyűrűt és a fiú  kezébe adta. Kihúzza a kezét Galambóc, benne a gyűrű. 

Csodálkozott a kis emberke, de nem bánta, mindjárt kapott volna érte, de a fiú bezárta a kezét.

- Megkapod, de előbb hozd ide a testvéreimet!

- Eszes fiú vagy te, de lásd kivel van dolgod, elhozom őket, de addig itt várj, mert különben halálnak halálával halsz meg! - azzal egy szempillantás alatt eltűnt.

Azt mondja a kis egér:

- Egyet mondok, nehogy odaadd a gyűrűt ennek a kis embernek, mert azon nyomban elpusztít. Tudd meg, hogy ő egy gonosz varázsló, aki elrabolta az országomat, engem pedig egérré változtatott. A gyűrű varázsgyűrű. Aki az ujján háromszor megforgatja, annak a kívánsága azonnal teljesül. 

- Na akkor ki is próbálom, kacagott egy nagyot a fiú.

Felhúzta az ujjára, háromszor megforgatta.

- Változzon vissza ez az egér annak, ami előtte volt!

Hát láss csodát, egy nagy fény villant, és az egérkéből egy daliás király lett, még  az arany korona is a fején volt. Megint háromszor megforgatta a gyűrűt.

- Teremjen ide a két testvérem a varázsló pedig tűnjön a föld legtávolabbi szigetére!

Így is lett, nagy volt a boldogság. A király gyorsan hozatott három szekeret és aratókat. Lekaszáltak három szekér arany füvet, azt a szekerekre rakták, de olyan magasra, hogy csak nappal lehetett vele menni, nehogy leverjék a csillagokat. 

Elköszöntek a királytól, megköszöntek minden jót. Amint az ország határhoz értek, Galambóc háromszor megforgatta az ujján a gyűrűt.

- Legyünk otthon ebben a minutában!

Otthon aztán nagy vigasságot csaptak, még ma is élnek, ha még nem haltak.