Karácsony Berkescsatornán - második rész

Berkescsatorna este csendes. Az éjszakai autósok, teherautók ritkán haladnak át rajta, elkerülik a nagy kereskedelmi utak. A kocsmák kilenckor mind bezárnak, az emberek haza mennek. A vacsora az asztalra kerül és az egész család egyszerre ül le. Beszélgetnek, esznek, jól érzik magukat. Mindenki tudja, hogy ez az esemény sokkal fontosabb, mint a saját érdeklődésükhöz való merev ragaszkodás. Amikor a családfő elfoglalja helyét, egyszerre mindenki ott terem, nem kell hangosan kiáltani, hogy "Vacsora!". Az aktuális TV sorzat vagy egy be nem fejezett számítógépes játék, utolsó oldalak a könyvben, egyik sem zarvarja meg a családi találkozó létrejöttét. Így van ez Feriéknél is.
Mitől olyan más ez a falu, mint a többi, nem tudni, táláljátok hát ki! A modern kor kellékei mind megtalálhatók majdnem minden házban: műholdas televízió, rádió, internet, mobiltelefon, mégis nyomát sem találni az elszemélytelenedésnek, boldogtalanságnak, veszekedésnek. Mindenki tud egy "titkos" dolgot, és ezt a tudást az apák és anyák továbbadják a gyerekeiknek, nem csak beszélnek róla, úgy is élnek a hétköznapokban. Hagyományt őriznek és visznek tovább. Hagyományát a szeretetnek, hagyományát a családnak, hagyományát a nemzetnek.
Feriék is féltve őrzik és gondozzák őseik ajándékat, s nem csak Karácsonykor érzik szükségét a szeretetük kiterjesztésének, ajándékok készítésének vagy vásárlásának, ők így élnek.

Hogyan készülnek akkor a Karácsonyra? Igen, készülnek. Ünnepelni készülnek azt, aki megmutatta nekik hogyan is lehet Berkescsatornán boldogan élni.

Karácsony Berkescsatornán - első rész

Berkescsatornán - egy aprócska településen valahol a Kárpát-medencében,- mindig nagyon várták a gyerekek a Karácsonyt. Így volt ez ezer éve, így volt a XX. században és így van ez most is a kétezer-nyolcadik esztendőben.

Különösen Feri, Borbála és András, a három testvér, akik minden évben nem csak Karácsonykor szeretik egymást, hanem egymás örömét lesik mind az év 365 napján. Ha Feri ötöst hoz az iskolából, Bori és Andris vele örül. Nem irigykednek, nem próbálják magukat nagyobbnak, okosabbnak feltüntetni emígyen: "Biztos könnyű volt a kérdés!",-vagy "Nekünk sokkal szigorúbb a tanárunk". Nem mondanak ők ilyen buta dolgokat. Talán még jobban örülnek, mint Feri, nagyon büszkék a testvérükre. Ilyenkor gratulálnak a jó jegyért, elmeséltetik, hogy s mint történt a számonkérés, mik voltak a feladatok. Sőt, nem engedik, hogy a szokásos házimunkáját elvégezze. Feri az udvar tisztántartásáért és a mosogatásért felelős, anyukája szerint a férfiaknak is szívesen el kell végezni ezt a sokak által nőknek járó feladatot, hogy megtanulják annak minden fortélyát, s jobban fognak még a koszos edényekre is vigyázni, nem használnak minden ivás alkalmával új poharat, elöblítik étkezés után a tányérokat. Amikor pedig majd ha véletlenül felnőtt korukban rákényszerülnek, akkor sem jönnek zavarba.
Nos tehát most Feri ötöst hozott, András gyorsan szalad az udvarra összeszedni a faleveleket, Bori pedig térül-fordul a konyhában.
Ha pedig Borbálát meglátogatja a barátnője, akkor a fiúk hagyják őket nyugodtan beszélgetni. Ne leskelődnek a kulcslyukon, nem nyitnak be percenként mindig más ürüggyel, tudják, hogy a lányoknak mindig rettentően sok a megbeszélnivalójuk. Hanem azért egy belépést nyugodt szívvel megengednek maguknak. Míg a kislányok megvitatják az ő kis és nagy dolgaikat, addig a ők uzsonnát készítenek számukra. Természetesen arra azért odafigyelnek, hogy desszertnek legyen egy kis édesség is. A lányok szeretik az ilyen kis apró kedvességeket. Mindannyian tudják, hogy az édesség nem drog vagy valami rossz dolog, amit a fogkrém gyárosok kitalálnak. Mindent, amit megkívánunk fogyasztható, csak be kell tartani a mértékletesség szabályait.

Na, látjátok, ilyenek ezek a berkescsatornai gyerekek. A következő részben azt is megtudjuk, hogyan készülnek a Karácsonyra.

Hogyan tudom a jó dolgokat megkülönböztetni a rossztól?

Volt egyszer egy öregember, valahol a Szamos felső szakasza mentén lakott a falu végén. Egyedül élt a maga épített kunyhójában, szomszédja nem volt, rég meghaltak. Nem vezetett út sem a kis házhoz, csak egy keskeny ösvény a hegyoldalba vájva. A kövesút követte a folyóvölgyet, de azon is ritkán jártak emberek, egy-egy ökrös vagy lovas szekér, biciklit toló öregasszony. Fiatal elvétve akadt a faluban, a néhány gyerek a 15 kilométerre lévő központi iskolában tanult.

Az öreg Pali bácsi mégis ismert volt a környéken, nagy tisztelet övezte. Az emberek gyakran keresték meg ügyes bajos dolgaikkal. Volt, aki csak az élet nagy kérdéseire akarta tudni választ, ő sem távozott elégedetlenül. Mi lehetett a titka bölcsességének, nem tudni. Pali bácsi soha nem járt iskolába, nem vándorolt messzebb három falu határánál, de az otthona környéki hegyek minden szikláját, minden apró kavicsát, minden virágát és bokrát, minden legapróbb állatát, madarát, de még a leghitványabb bogarát is úgy ismerte, mint a saját tenyerét. A természet volt az ő nagy tanítómestere. Gyermekkorától fogva azt figyelte, azt tapintotta, annak bölcsességét leste.

Egyszer, megkereste őt egy ifjú, épp házasodni készült. Kérdi az öreget:

- Hallja-e Pali bácsi megnősülök, tanácsot kérni jöttem. Mit tegyek, hogy az asszony soha ne pörlekedjen velem?

- Tudod fiam, bármit teszel, a nap járását nem fordíthatod vissza. De egyre vigyázz! Tarts a zsebedben mindig egy lapos kavicsot, találsz ilyet a Szamosban bőven, s ha az asszony szavát hangosra emeli, nyúlj a zsebedbe és simogasd a követ, de ne szólj semmit. Erre az még hangosan fog kiabálni veled, de te csak ne szólj semmit, simogasd tovább a követ. Mikor megkérdi, hát te miért nem kiabálsz velem, úgy ahogyan én, és mit csinálsz a zsebedben, akkor felelj imigyen: "- Egy követ simogatok. - Miért simogatod azt a követ? - Úgy cirógatom ezt a kavicsot, mint ahogyan téged szoktalak, de ez még nem szólt rám egy árva rossz szót sem, pedig csak egy lelketlen szikladarab." Erre elszégyelli magát és megbékél.

Egy másik alkalommal elment hozzá a falu papja.

- Isten áldjon Pali bácsi, lenne nekem egy kérdésem. Mikor fiatal papként idekerültem, az emberek vidámak voltak, adakozóak, templomjárók. Most pedig mindig szomorkodnak, mogorvák és kerülik az Isten házát. Mit tegyek hát, hogy segíthetek rajtuk?

- Menj el sorban mindegyikhez, - feleli az öreg, - beszélgess velük. Elmondják ők maguktól is, milyen nehéz a sorsuk itt a távoli világban. Ha meghallgatod őket, akkor máris jobb lesz az életük. Isten nem küldi a búzát a kútra, maga öntözi.
Megkereste egyszer Pali bácsit egy politikus is. Azt mondja:
- Azt beszélik erre-arra, hogy te vagy a legbölcsebb öregember az egész országban. Mond meg nekem tehát, hogy ne csalatkozzanak bennem a választóim. Hogyan tudom a jó dolgokat megkülönböztetni a rossztól? Kiben bízhatok és kiben nem?
- Nem olyan nagy dolog az öcsém uram. Kinek így, kinek úgy. Nincs a világon két egyforma ember amelynek egyforma a jó. Te ezzel ne is törődj. De azzal sem ki mit mond neked és az igaz-e vagy nem. Mindenkinek megvan a saját igazsága, nem térítheted el róla. Ezzel se törődj. Amikor beszélsz, vagy cselekszel, úgy beszélj, mint ha az apádnak beszélnél, mikor pedig cselekszel, úgy cselekedj, mintha a fiaddal tennéd.
Most már látjátok gyerekek miért mondja mindenki a Szamos felső szakasza mentén, hogy Pali bácsinál nincsen bölcsebb ember szerte a világban.
Ez igaz vót!