Tóth László blog

Álom

2009-11-17T00:09:00.000+01:00

Álmom mély, magasságokba emel.
A csillagok feletti világhoz közel
dalolva táncot lejt.

Fűben fában az orvosság

2009-05-22T20:36:00.006+02:00

A télen megbetegedtem. Na, nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni, de igazán ágrólszakadtnak éreztem magam. Mérjük meg a lázam! Nos, mit mutat a lázmérő? Az igazat megvallva, nem is igazi lázmérő volt az ellenőrző műszer. Van egy digitális hőmérőnk, ami alkalmas a benti és a külső hőmérséklet mérésére. Az utóbbit egy szonda segítségével méri, úgy mésfél méter dróton lógó fémdarab, ezt kellene kidugni az ablakon, de mi nem dugtuk még ki soha, helyette a "földközeli" hőmérsékletet mérjük vele, a mérőtest pedig a helyzetének megfelelő magasságban végzi el a mérést. A szobánkban, függően a külső időjárási körülményektől, általában 2-3 fok eltérést figyeltünk meg az egy méter magasság és a padlóhoz közel. Lázmérőnk végelgyengülés jeleit mutatva megadta magát, ezért az említés másfél méter hosszú dróton lógó fémdarabot dugtam a hónom alá. Eredmény a várt 38,2 fok. Mi lett velem?

Influenza? Sertés? Igazából előjelek nélkül, hirtelen kapott el a baj. Na nem baj, azon kívül, hogy ágynak estem, van ki meggyógyítson. Édes kis feleségem mindjárt vizet forralt, dolgai között matatott. Egy kis "finom" mézzel izesített bodzateát, keverve szárított csipkebogyóval, készített nekem, s belém is tukmált vagy egy litert. Én szorgalmasan kortyolgattam a nedűt, remélve a jobbulást. Végül elszenderedtem, s arra ébredtem, hogy vagy a Balatonban vagy a Tiszában lubickolok, képzeld, úgy kiizzadtam, hogy a rám rakott három takaróból kettő átnedvesedett. Kicsavarta a gatyám, lecserélte a pólóm, megfordította a paplanokat, megmérte a lázam. 37,5 jobb. Megint tea, megint álom. Másnap reggel tizenkét órai alvás után, kikúrálva, még dolgozni is mentem, két napig köhögtem egy kicsit, meg a papírzsebkendő gyártók nyereségét növeltem, de leszögezhetem, tökéletesen rendbe jöttem. Pedig influenza védőámítást sem vettem fel!
Miért is érdemel említést ez a kis botlás itt a nyári idő közepén? Hát azért, mert ilyenkor van a "gyógyszer" utánpótlás beszerzésének ideje.
Kezdjük is el. Az udvaron mindig van mit csinálni, lomolás, gyomolás, nemkívánatos növények és sarjadékok eltávolítása. Valahol az egyik sarokban gyönyörű kövér csalán nőtt. Már épp emeltem a kapát, hogy véget vetek eme merészségnek, helyetek nem az udvaron van, mikor gyengéd hang szólalt meg a hátam mögött, - ezeket hagyd meg, ebből csalántea lesz. Meg is hagytam boldog életüket. A minap, begyűjtöttük a termést. Gyökér közelben egyenként kinyűttük az "ültetvényt". Majd az udvari asztalnál lecsipkedtük a leveleket a szárról, máris mehettek a "szárítóba". A szárító az egyik hűvös szoba, ott nem éri napfény a leszedett leveleket, nem barnul meg, szép "méregződ" marad, úgy lesz csontszáraz, majd csak össze kell morzsolni. A levelek leszedegetése nem kis élmény volt. Kesztyűt húzva érdemes csinálni, nem vagyunk mi Boriska néni! Ő hajdanán pusztakézzel tépte a csalánt, majd aprította a kis kacsáknak, attól lesz jó étvágyuk! Kérdésünkre, hogy nem csíp-e, mindig azt mondta, hogy csíp, de ettől nem fáj a reumája. Aki nem tudná, Boriska nénit már öreg korában ismertük meg gyerekként, felnőttként is ugyanolyan öreg volt, ő vigyázott ránk sokszor, ő vitt a mezőre, a szőlőbe, ha a szüleink mással voltak elfoglalva, vagy csak úgy, szerette a gyerekeket, mi pedig őt. Sokat lehetett tőle tanulni, nagy igazságokat, melyek jelentését sokszor csak évek, évtizedek múltán ismertük fel. De nem is róla akarok írni, aki ismerte a Karácsony estéjén született bölcs öreg asszonyt, az tudja miről beszélek.
Térjünk vissza a csalánhoz. A leveleket volt, aki puszta kézzel szedte le a szárról, kár volt elmesélni a Boriska nénis történetet, majd kérdésemre, ami nem volt más, mint a Boriska néni irányába tett, a válasz, kellemesen bizserget a csípés. Én maradtam a kesztyűnél.

De mire lesz jó a sok csalánlevél? Ha érdekel, akkor nézd meg itt: http://www.nepgyogyaszat.hu/nepgyogyaszat-gyogyirei/csalan-2.html

De nem csak csalánnal él az ember. Kiváló bodza virágokat szedtünk, megfázás esetére, akácvirágot köhögéscsillapításra és túlzott gyomorsav ellen, diólevelet hasmenésre és aranyér kúrálására, nyírfalevelet vese és hólyagbántalmak ellen, gyermekláncfű levelet epe és májbántalmak esetére.

Ha mégsem lennénk betegek, akkor csak a sok kellemes illatot évezzük, no meg a gyűjtés és természetmegismerés örömét. Mikor eljössz hozzánk látogatóba, te is kapsz egy tasakkal!

Sün Sanyi és Béka Béla

2009-02-17T00:07:00.003+01:00

Nem is olyan régen, egy párás vasárnap délután a kertben sétáltam. Velem volt Peti, a hét éves kis ugra-bugra unokaöcsém. Mellettem rohangált, figyelmeztettem is néhányszor, hogy a gyalogösvényről nem illik letérni, még kárt tehet a veteményekben, letörheti a fák friss ágait. Persze nem lehet egy ilyen korú gyereket túl rövid pórázon tartani, no, meg eszes kis legény volt, már ilyen fiatalon felismerte a kultúrnövényeket, megkülönböztette a hasznost a haszontalantól. Nem is szekíroztam sokat, a szabályokat azonban nem árt mindig sulykolni. Gyakran csatlakozott hozzám, mikor kapáltam, vagy a veteményesben gyomláltam. Ilyenkor szeme kerekre nyílva, tátott szájjal itta minden egyes művelethez, növényhez intézett magyarázatomat, gondoskodásuk szabályait. Én persze kikerekítettem, meséssé tettem a még oly egyszerű dolgokat is, mint a magok szórása vagy a koccsozás. Egy kis történet mindenhez, és szinte életre kelt az élő természet az ébredező gyermek elme előtt. Ettől-e, vagy a veleszületett emberösztöntől, nem tudni, de a kis Petike barátaivá fogadta a kert megannyi lakóját. Szeretett is velem friss paprikaillatú levegőt szívni.

De e kis bevezető után térjünk vissza arra a pontra, ahol történetünket elkezdtük. Nos, ezen a párás vasárnap nyári délutánon, ünnep lévén nem dolgoztunk, no, de ez nem azt jelenti, hogy egy-egy szemtelen gyomnövényt nem utasítottunk rendre egy laza meghajlással menet közben. Ekkor, éppen a kert közepén átcsordogáló patakhoz érkeztünk. A patakon csinos kis híd állt. Még édesapámmal építettük, lehet úgy tíz, tizenegy éve. Deszkái viselték egy évtized napsugarát, telét, tavaszát. Ma is tisztán látom magam előtt, hogyan cipeltem le azt a négy betontuskót, amely a híd alappillérét képezte. Egyenként lehettek úgy hetven-nyolcvan kilósak. Egy kőműves furikba emeltük őket a rajtuk, eredetileg ilyen célból fúrt lyukon átdugott vasrúd segítségével, majd egyenként toltam le a gúla alakú szörnyeket, nagy koncentrációval a laza talajon a kerten át a patakig. Elég lett volna egy rossz mozdulat, egy pillanatnyi figyelem kihagyás, és az egykerekű furik úgy billent volna félre, közelében mindent rombolva, mint amilyen ágyúzást a törökök Egernél műveltek. Szóval, a kis hídon, annak nyárfa deszkáin szívesen időzött az ember lábat lógatva víz fölé. Peti is szerette megdobálni fentről a békákat, nevetve vízbemenekülésük fürgeségén. Most is itt volt első pihenőnk. Így eső után, de már szikkadt felszínű földön, kissé csatakos szandálban kíváncsian pillantottunk le fentről a patakra. Van-e víz benne? Nem száradt-e ki a nyári forróságban? Látunk-e kis halat vagy vízisiklót? Mindig számíthattunk valamilyen meglepetésre. Vagy a bürök nőtt egy hét alatt egy métert a békalencse közzé, vagy belebotlottunk egy takaros levedlett kígyóbőrre, esetleg cickánykoponyára. Ez alkalommal, első pillanatra minden a hétvégi nyugalom lanyhaságát árasztotta, a piciny állatok is ebéd utáni sziesztájukat tartották. No, de hirtelen furcsa kaparászásra, morgásra lettünk figyelmesek.

Honnan jöhet a furcsa zaj? Azt biztosra vettük, hogy a hangok állattól származnak. Lassan a zsebembe csúsztattam a kezem és előhúztam csontnyelű bicskámat. Óvatosan kinyitottam a pengét. Nehezen járt, erős volt a rugója, ezért szerettem annyira. Nem mindenki tudta azt életre kelteni! A körmöm beakasztottam a pengébe köszörült mélyedésbe, nem hírtelen, hanem határozott erővel indított és fenntartott mozdulattal kiemeltem nyugvóhelyéből. Vigyázni kellett a helyes erőegyensúlyra, mert a rugó ereje és a köröm ellenálló képessége közel egyenrangú ellenfél volt. Olyan játék ez, ami mindig Odüsszeusz íját juttatja eszembe, férfi az ki felajzza. Mire kellett a kés ezen a barátságos vasárnapi napon? És, ha veszett róka tévedt a kertbe? Lehet, hogy egy kés nem a legjobb védelem ellene, de legalább van esély a védekezésre, ha ránk támadna, a kis Petit és magam épségét nem adom könnyen. Ilyenkor felkészül az ember mindenre. Átvillan fejében megannyi lehetőség, milyen támadást hogyan hárítson, hogyan vágjon vissza. Gyermekkoromban éveken át gyakoroltam a késdobálást, szüleim nagy örömére, lehet ez lesz az az alkalom, amikor hasznát veszem eme tudományomnak. Azért, nagy diadal lenne a veszett rókát megfékezni bordái közzé állított késsel. De nem ez történt.

Óvatosan, szinte hangtalanul közelebb lopóztunk. Peti mögöttem, kissé lemaradva, kipirult arccal, de rendületlenül követett. Félrehajtva a part menti bokor ágait furcsa látvány tárult elénk. Egy kövér sün tüskéit borzolva nézett farkasszemet egy barna puffadt hasú békával. Egymás erejét méregették. Tudtommal a sün nem eszik békát, bár ki tudja. Ugyanez áll a békára is, nehezen képzelhető el, hogy fésűkészítésre adja a fejét. Hogy min vitatkozhattak, azt ember meg nem fejtheti, de az biztos, hogy fontos dolog lehetett, ez látszott szikrázó szemükön. Nagyot nevettünk rajtuk és odébb álltunk. Ne szóljon bele más dolgába a magunkfajta!

Este, mikor Petit ágyba fektettük, láttam rajta, hogy Sün Sanyi és Béka Béla vitája álmaiban folytatódik, s ha el nem felejti reggelig, nekem biztos elmeséli.

Tavaszt!

2009-02-04T21:14:00.002+01:00

Tavaszt!

Mondom, tavaszt akarunk!
Virágokat, zöldet, életet.
Halom havat kaparunk,
Virágokat, zöldet, életet!

Kérhet-e ember tavaszt?
Világ rendjét félre téve
Felsőbb akaratot sértve,
Vágyát bölcsesség ellenébe?

Mondom, tavaszt akarunk!
Virágokat, zöldet, életet.
Lopott balga hatalmunk
Kívánságát álmodjuk.

Rétre ráfér a rideg hideg,
Féregre a rekkenőség,
Nyúlra az éhség, hogy
Értse, milyen a van!

Mondom, tavaszt akarunk!
Virágokat, zöldet, életet.
Létünk rémségét kell
Értelmünkben érlelni.

Titkok értéséhez értesz?
Csönd és hideg nem ezért lesz?
Szenvedésed érdemes?
Reményed honnét lesz?

Mondom, tavaszt akarunk!
Virágokat, zöldet, életet.
Halom havunk alatt
Éltet érez a mag.

Karácsony Berkescsatornán - második rész

2008-12-18T19:08:00.009+01:00

Berkescsatorna este csendes. Az éjszakai autósok, teherautók ritkán haladnak át rajta, elkerülik a nagy kereskedelmi utak. A kocsmák kilenckor mind bezárnak, az emberek haza mennek. A vacsora az asztalra kerül és az egész család egyszerre ül le. Beszélgetnek, esznek, jól érzik magukat. Mindenki tudja, hogy ez az esemény sokkal fontosabb, mint a saját érdeklődésükhöz való merev ragaszkodás. Amikor a családfő elfoglalja helyét, egyszerre mindenki ott terem, nem kell hangosan kiáltani, hogy "Vacsora!". Az aktuális TV sorzat vagy egy be nem fejezett számítógépes játék, utolsó oldalak a könyvben, egyik sem zarvarja meg a családi találkozó létrejöttét. Így van ez Feriéknél is.
Mitől olyan más ez a falu, mint a többi, nem tudni, táláljátok hát ki! A modern kor kellékei mind megtalálhatók majdnem minden házban: műholdas televízió, rádió, internet, mobiltelefon, mégis nyomát sem találni az elszemélytelenedésnek, boldogtalanságnak, veszekedésnek. Mindenki tud egy "titkos" dolgot, és ezt a tudást az apák és anyák továbbadják a gyerekeiknek, nem csak beszélnek róla, úgy is élnek a hétköznapokban. Hagyományt őriznek és visznek tovább. Hagyományát a szeretetnek, hagyományát a családnak, hagyományát a nemzetnek.
Feriék is féltve őrzik és gondozzák őseik ajándékat, s nem csak Karácsonykor érzik szükségét a szeretetük kiterjesztésének, ajándékok készítésének vagy vásárlásának, ők így élnek.

Hogyan készülnek akkor a Karácsonyra? Igen, készülnek. Ünnepelni készülnek azt, aki megmutatta nekik hogyan is lehet Berkescsatornán boldogan élni.

Karácsony Berkescsatornán - első rész

2008-12-15T20:19:00.009+01:00

Berkescsatornán - egy aprócska településen valahol a Kárpát-medencében,- mindig nagyon várták a gyerekek a Karácsonyt. Így volt ez ezer éve, így volt a XX. században és így van ez most is a kétezer-nyolcadik esztendőben.

Különösen Feri, Borbála és András, a három testvér, akik minden évben nem csak Karácsonykor szeretik egymást, hanem egymás örömét lesik mind az év 365 napján. Ha Feri ötöst hoz az iskolából, Bori és Andris vele örül. Nem irigykednek, nem próbálják magukat nagyobbnak, okosabbnak feltüntetni emígyen: "Biztos könnyű volt a kérdés!",-vagy "Nekünk sokkal szigorúbb a tanárunk". Nem mondanak ők ilyen buta dolgokat. Talán még jobban örülnek, mint Feri, nagyon büszkék a testvérükre. Ilyenkor gratulálnak a jó jegyért, elmeséltetik, hogy s mint történt a számonkérés, mik voltak a feladatok. Sőt, nem engedik, hogy a szokásos házimunkáját elvégezze. Feri az udvar tisztántartásáért és a mosogatásért felelős, anyukája szerint a férfiaknak is szívesen el kell végezni ezt a sokak által nőknek járó feladatot, hogy megtanulják annak minden fortélyát, s jobban fognak még a koszos edényekre is vigyázni, nem használnak minden ivás alkalmával új poharat, elöblítik étkezés után a tányérokat. Amikor pedig majd ha véletlenül felnőtt korukban rákényszerülnek, akkor sem jönnek zavarba.
Nos tehát most Feri ötöst hozott, András gyorsan szalad az udvarra összeszedni a faleveleket, Bori pedig térül-fordul a konyhában.
Ha pedig Borbálát meglátogatja a barátnője, akkor a fiúk hagyják őket nyugodtan beszélgetni. Ne leskelődnek a kulcslyukon, nem nyitnak be percenként mindig más ürüggyel, tudják, hogy a lányoknak mindig rettentően sok a megbeszélnivalójuk. Hanem azért egy belépést nyugodt szívvel megengednek maguknak. Míg a kislányok megvitatják az ő kis és nagy dolgaikat, addig a ők uzsonnát készítenek számukra. Természetesen arra azért odafigyelnek, hogy desszertnek legyen egy kis édesség is. A lányok szeretik az ilyen kis apró kedvességeket. Mindannyian tudják, hogy az édesség nem drog vagy valami rossz dolog, amit a fogkrém gyárosok kitalálnak. Mindent, amit megkívánunk fogyasztható, csak be kell tartani a mértékletesség szabályait.

Na, látjátok, ilyenek ezek a berkescsatornai gyerekek. A következő részben azt is megtudjuk, hogyan készülnek a Karácsonyra.

Hogyan tudom a jó dolgokat megkülönböztetni a rossztól?

2008-12-03T22:13:00.001+01:00

Volt egyszer egy öregember, valahol a Szamos felső szakasza mentén lakott a falu végén. Egyedül élt a maga épített kunyhójában, szomszédja nem volt, rég meghaltak. Nem vezetett út sem a kis házhoz, csak egy keskeny ösvény a hegyoldalba vájva. A kövesút követte a folyóvölgyet, de azon is ritkán jártak emberek, egy-egy ökrös vagy lovas szekér, biciklit toló öregasszony. Fiatal elvétve akadt a faluban, a néhány gyerek a 15 kilométerre lévő központi iskolában tanult.

Az öreg Pali bácsi mégis ismert volt a környéken, nagy tisztelet övezte. Az emberek gyakran keresték meg ügyes bajos dolgaikkal. Volt, aki csak az élet nagy kérdéseire akarta tudni választ, ő sem távozott elégedetlenül. Mi lehetett a titka bölcsességének, nem tudni. Pali bácsi soha nem járt iskolába, nem vándorolt messzebb három falu határánál, de az otthona környéki hegyek minden szikláját, minden apró kavicsát, minden virágát és bokrát, minden legapróbb állatát, madarát, de még a leghitványabb bogarát is úgy ismerte, mint a saját tenyerét. A természet volt az ő nagy tanítómestere. Gyermekkorától fogva azt figyelte, azt tapintotta, annak bölcsességét leste.

Egyszer, megkereste őt egy ifjú, épp házasodni készült. Kérdi az öreget:

- Hallja-e Pali bácsi megnősülök, tanácsot kérni jöttem. Mit tegyek, hogy az asszony soha ne pörlekedjen velem?

- Tudod fiam, bármit teszel, a nap járását nem fordíthatod vissza. De egyre vigyázz! Tarts a zsebedben mindig egy lapos kavicsot, találsz ilyet a Szamosban bőven, s ha az asszony szavát hangosra emeli, nyúlj a zsebedbe és simogasd a követ, de ne szólj semmit. Erre az még hangosan fog kiabálni veled, de te csak ne szólj semmit, simogasd tovább a követ. Mikor megkérdi, hát te miért nem kiabálsz velem, úgy ahogyan én, és mit csinálsz a zsebedben, akkor felelj imigyen: "- Egy követ simogatok. - Miért simogatod azt a követ? - Úgy cirógatom ezt a kavicsot, mint ahogyan téged szoktalak, de ez még nem szólt rám egy árva rossz szót sem, pedig csak egy lelketlen szikladarab." Erre elszégyelli magát és megbékél.

Egy másik alkalommal elment hozzá a falu papja.

- Isten áldjon Pali bácsi, lenne nekem egy kérdésem. Mikor fiatal papként idekerültem, az emberek vidámak voltak, adakozóak, templomjárók. Most pedig mindig szomorkodnak, mogorvák és kerülik az Isten házát. Mit tegyek hát, hogy segíthetek rajtuk?

- Menj el sorban mindegyikhez, - feleli az öreg, - beszélgess velük. Elmondják ők maguktól is, milyen nehéz a sorsuk itt a távoli világban. Ha meghallgatod őket, akkor máris jobb lesz az életük. Isten nem küldi a búzát a kútra, maga öntözi.
Megkereste egyszer Pali bácsit egy politikus is. Azt mondja:
- Azt beszélik erre-arra, hogy te vagy a legbölcsebb öregember az egész országban. Mond meg nekem tehát, hogy ne csalatkozzanak bennem a választóim. Hogyan tudom a jó dolgokat megkülönböztetni a rossztól? Kiben bízhatok és kiben nem?
- Nem olyan nagy dolog az öcsém uram. Kinek így, kinek úgy. Nincs a világon két egyforma ember amelynek egyforma a jó. Te ezzel ne is törődj. De azzal sem ki mit mond neked és az igaz-e vagy nem. Mindenkinek megvan a saját igazsága, nem térítheted el róla. Ezzel se törődj. Amikor beszélsz, vagy cselekszel, úgy beszélj, mint ha az apádnak beszélnél, mikor pedig cselekszel, úgy cselekedj, mintha a fiaddal tennéd.
Most már látjátok gyerekek miért mondja mindenki a Szamos felső szakasza mentén, hogy Pali bácsinál nincsen bölcsebb ember szerte a világban.
Ez igaz vót!

Szent András apostol

2008-11-30T14:21:00.004+01:00

SZENT ANDRÁS APOSTOL

November 30.
+Petra, 60.
Szent János elbeszélése szerint András egyike annak a két tanítványnak, akik először követték Jézust. Kezdetben Keresztelő János tanítványai közé tartozott, de amikor meggyőződött róla, hogy Jézusban megtalálták a Messiást, hozzá csatlakozott. Ezért vitte el Jézushoz a testvérét, Simon Pétert is (Jn 1,35--42).
A Márk-evangélium szerint Jézus maga hívta meg Simonnal és Zebedeus fiaival, Jakabbal és Jánossal együtt a Galileai-tó partján (1,16--20; vö. Mt 4,18--22). András jelen van, amikor Péternek, Jakabnak és Jánosnak az utolsó időkről beszél Jézus az Olajfák hegyén (Mk 13,3), és Fülöppel ő viszi a pogányokat Jézushoz az utolsó napokban (Jn 13,22).
Az újszövetségi apokrif iratok, különösen az András Cselekedetei sok részletet közölnek az apostol életéből, de ezek történeti hitelessége nagyon kérdéses. Az apostolok szétválása után András Kisázsia tartományban a Fekete-tengertől délre fekvő vidéken, Thrákiában és Görögországban hirdette az evangéliumot. Biztosnak látszik a hagyománynak az az adata hogy 60-ban az achaiai Petra városában keresztre feszítették. Keresztjének szárait nem derékszögben, hanem átlósan ácsolták, ezért nevezik András-keresztnek ezt a formát.
Ereklyéit a 4. századtól Konstantinápolyban őrizték, 1208-ban erőszakkal vitték át Amalfiba. II. Pius pápasága idején, 1462-ben a fejet Rómába vitték. 1964-ben, a keleti és nyugati Egyház kiengesztelődésének jeleként a pápa átadta a konstantinápolyi pátriárkának, és Petrába, vértanúsága helyére került vissza.
Ünnepét a naptárak november 30-ra teszik. Rómában a 6. század óta ünneplik.

András életéről -- aki az elsők között követte Krisztus hívó szavát: ,,Jöjjetek utánam, én emberhalásszá teszlek titeket!'' -- az evangéliumokból keveset tudunk meg. Annál többet mond el az András Cselekedetei című apokrif könyv. Elbeszéli, hogy milyen viszontagságok közepette vitte Krisztus örömhírét András apostol Örményország napégette pusztaságain, Kurdisztán szakadékos hegyein át a Fekete- tenger partjáig. Feltűnik a szkíták földjén is, és hirdeti az evangéliumot a nomád pásztorok és vadászok sátraiban. Végigjárja Thrákiát és Görögországot, míg végül Achaiában Aegeas prokonzul elé állítják.
A helytartó megkérdezte tőle: ,,Te vagy az az András, aki lerontod a bálványok templomát, és az embereket abba a babonás szektába csábítod, amelynek kiirtására a római császárok parancsot adtak?'' András így válaszolt: ,,A római császárok még nem ismerték föl, hogy Isten Fia minden ember üdvösségéért jött el'', és meggyőző tanúságot tett Jézus mellett.
Aegeas kifakadt: ,,Csodálkozom rajta, hogy értelmes ember létedre hogyan tudsz olyan valakit követni, akiről magad mondod, hogy keresztre feszítették.'' Erre András elmagyarázta, hogy Jézus kereszthalála misztérium, és hajlandónak mutatta magát arra, hogy e misztériumról többet is elmondjon, ha a helytartó hallani akarja. Aegeas így felelt erre: ,,Én türelemmel meghallgatlak, de ha te utána nem teszed meg engedelmesen, amit mondok neked, magad is megtapasztalhatod a kereszt misztériumát!''
András egy nagy beszédben föltárta a kereszt által történt megváltást. A helytartó egyre türelmetlenebbül hallgatta. Végezetül börtönbe küldte, hogy András rájöjjön: teljesen értelmetlen dolog önként a kereszthalált vállalni és kitenni magát a legszörnyűbb kínoknak. Amikor a legválogatottabb kínzások sem törték meg, parancsot adott, hogy feszítsék keresztre.
Amikor András megpillantotta a számára készített keresztet, hangosan fölkiáltott: ,,Üdvözlégy, szeretett kereszt! Te szépséget és ragyogást nyertél az Úr tagjaitól. Mert mielőtt az Úr fölszállt volna reád, a föld rémülete voltál, most azonban rajtad keresztül az én Uramhoz megyek!''
Miután megfeszítették, két napig függött András a fán, s a legenda szerint ő maga tartotta vissza az embereket attól, hogy levegyék. A harmadik napon véget értek kínjai. Halála pillanatában csodálatos fény ragyogta körül, és Krisztus hűséges vértanúja látta, hogy dicsőségében jön el érte az Úr.

Istenünk, ki Szent Andrást apostoloddá és vértanúddá tetted itt a földön, kérünk, engedd, hogyEgyházad állandó pártfogója legyen a mennyben!

Forrás: http://www.katolikus.hu/szentek/1130.html

A méhecske és a pók

2008-11-17T20:27:00.004+01:00

Egyszer volt hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, de még azon is túl, ott, ahol a kúrta farkú malac túr, de még azon is túl, a Hármasüveg-hegyen is túl, ott ahol a szelek csak délben fújnak, a madarak este repülnek és az embernek még hírét sem hallotta ez a rettentő nagy vidék, ott élt csendben és békességben a méhecske és a pók.
Egyszer, amikor a dolgos méhecske szorgalmatoskodott a mezőn, találkozott a legjobb barátjával a pókkal egy szép nagy kék mezei virág szirmán. Azt mondja a pók koma:
- Hallod-e méhecske mi történt a sötét hegyek árnyékában!
- Ugyan mi kedves barátom? - kérdezi a méhecske.
- A sas és a bagoly kihirdették, hogy mindenkinek, aki él és mozog, fut vagy repül, meg kell jelennie a hármaságú fa tövében vasárnap délben, mert most fogják megválasztani az állatok királyát. - kezdi mondókáját a pók, s így folytatja:
- Még azt is mondták, hogy aki nem fog eljönni, az nem fogja megkapni a törvényt.
- Mi az a törvény? - kérdi ártatlanul a méhecske.
- Hát még ezt sem tudod? De honnan is tudnád! A törvény fog rendet teremteni az élőlények között és általa leszünk szabadok és boldogok. - okoskodik a pók.
- De hiszen mi most is boldogok vagyunk, és mindenki tudja a helyét a hegyektől a folyókig. - feleli a méhecske.
- Ó te kis buta! A törvény jogokat ad neked. Mindent megtehetsz, amire eddig csak vágytál! Nem kell többé virágport gyűjtened, ha nem akarod. Lehet más foglalkozásod is. Lehetsz akár vadász vagy zenész. Nem kell többé azt tenned, amit apád és anyád tett, vagy amit őseid több millió éve. Lesz pénzed, saját odúd, meg ilyenek.
- De mit tegyek, ha én a méz készítéshez értek, és ha ezt szeretem csinálni? - kérdezi a kis tudatlan.
- Akkor azt csinálod, élvégre szabad vagy! De gondolj csak bele, milyen lehetőségeid lehetnek! Én már el is határoztam, hogy nem fogok egész nap szőni-fonni, legyeket elkapdosni. A sas megkért, hogy legyek a hivatalnoka, elvégre ő is rangot és méltóságot fog kapni a törvénytől. Irodát nyit a sziklabarlangban. Én fogom nyilvántartani ki mennyi adót köteles fizetni.
- Adót? Az meg mi fán terem?
- Erről sem hallottál? Az adó arra kell, hogy a törvényt meg tudjuk védeni. Példának okáért, minden tíz csepp mézedből beszolgáltatsz a törvénynek öt cseppet. Az öt csepp mézből fenntartjuk a hivatalokat, a rendet, biztosítjuk az állatok jólétét.
- Tudod mit pók koma, én inkább elmegyek az Óperenciás-tenger másik oldalára. Oda, ahol nincs a ti törvényetek. Az én törvényem az apáim törvénye, az igazság törvénye, a természet ősidőktől szóló törvénye, amit nem az állatok királya osztogat.
- A sas azt is megmondta, hogy lesz, akinek nem fog tetszeni az új törvény. Azoknak nyugodtan el lehet menni. De jól vigyázz, az Óperenciás-tenger másik oldalán két lábú állatok laknak, és abban a távoli idegenben csak örökös idegen leszel.
- Nem bánom én pók komám. Inkább leszek örökös idegen egy másik földön, ha az én ősi törvényeim szerint élhetek, mint szabad mások törvénye szerint.

Csipkebogyó

2008-11-11T22:06:00.006+01:00

Itt a csipkebogyó szedésének ideje! De miért is szedjünk csipkebogyót...
Nos például készíthetünk belőle egészségvédő gyógyteát vagy lekvárt. Mi lekvárt fogunk főzni, adta ki az ukázt a család tündére. De hol találunk megfelelő gyümölcsöt? Nagyon sok jó lelőhelyet lehet felfedezni, csak nyitott szemmel kell járni. Nem árt, ha néha kirándulunk vagy hosszabb sétákat teszünk a környéken. Tapasztalatom szerint az országban bárhol lelhetünk természetes növénytelepeket, de talán legjobb a hegyekben próbálkozni. Aztán, amikor a szürethez hozzálátunk, nem árt megfogadni néhány hasznos tanácsot, ha nem akartok úgy járni mint mi.
"Nincsen rózsa tövis nélkül" tartja a szólás, igaz, hogy a rózsaféléknek nem tövisük, hanem tüskéjük van. Ugyanis a tüske könnyen lepattintható a bőrszövetről, míg a tövis a növény testének mélyebb rétegében ered. Ezt nem árt észben tartani, mert mire a lekvárhoz szükséges 5-6 kilót leszeded, olyan lesz a kezed, mint a rosta lika.
A másik jó tanács, hogy ruházatunkkal is készüljünk fel a nem kis erőfeszítést igénylő feladatra. Erős, vászon vagy hasonló anyagból készült, viseltes és nem sajnált öltözéket javaslok. A csipkebokor vagy lángol, vagy össze-vissza karcol a nyújtózkodás és csipkedés közben. Ha valaki talál erre alkalmas kesztyűt, az is hasznos útitársad lehet.
Aztán az edény. Mi reklámtáskákkal felszerelkezve láttunk neki a szedésnek, és fél óra sem telt bele, a táska, mint ha borotvával vagdosták volna szét, olyan lett. Vödör, fonott kosár alkalmasabb.
Ha nem csak néhány szemet akarunk szedni, hanem az előbb említett mennyiséget, akkor vigyázzunk! Ilyenkor már hamar sötétedik, nem csak az "óraátállítás" miatt, hanem a Nap már erősen a Baktérítő közelében köszön be ebédkor. Tehát érdemes időben elindulni. Aki szedett már almát vagy szüretelt szőlőt, az készüljön fel, hogy ez alkalommal a személyenként maximálisan begyűjthető mennyiség csak átlagosan 2 kg óránként, feltéve, ha olyan szerencsénk van, hogy még mások nem dézsmálták meg az általunk látogatott helyett és viszonylag kis területen rendelkezésre áll a megfelelő mennyiség.
Amikor a szüret megvan, akkor pihenhetünk akár egy-két napot is. Nem árt ha a gyümölcs egy kicsit megnyugszik. Akkor jön a neheze, már ha eddig nem ment el a kedvünk tőle...
A kis bogyók két csücskét egy éles késsel levágni. Ez a művelet gondoskodni fog róla, hogy az esténk kellemesen és tartalmasan teljen el, ne számítsunk korai takarodóra, s nem árt egy ügyes kezű asszony, akit a Jóisten türelemmel és kitartással is megáldott. Ha nem végeznénk egy nap alatt, akkor végzünk két nap alatt. Fontos! A bogyók száma ilyenkor már nem fog növekedni, és a halmaz megszámolható elemekből áll. Biztató... Nekem is sikerült pontosan 8 darabot megpucolni, ekkor valaki ügyesebb visszavette a kiskést tőlem... Nem nagyon ragaszkodtam hozza, megvallom őszintén!
Ezt követően a csipkebogyót megmossuk, átválogatjuk, ha esetleg némely korcs és ragaszkodó példány makacsul kitart amellett, hogy ő is belekerüljön a lekváros üvegbe. Egy nagy lekvárfőző lábast előveszünk, bele öntjük a szép bogyókat, felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Felforralni, majd lassú tűzön puhára főzni. Akkora lyukú szűrőn kell átpasszírozni, amin a magok nem tudnak átmenni. Nagyon fontos egy nagyon sűrű szitán is átszűrni másodszor, esetleg egy még sűrűbben harmadszor, hogy a csipke szúrós kis szálai azokon fennakadjanak. Ha ez mind kész, akkor folytatjuk a főzést, ameddig a szokásos sűrű állagot el nem éri, hasonlóan más lekvárhoz. Kilónként adjunk hozzá 40 deka - fél kiló cukrot, majd ezzel is forraljuk néhány percig. Sokáig nem érdemes, kivéve, ha csipkebogyó ízesítésű karamellát akarunk enni.
Kész is van, már csak üvegekbe tölteni és dunsztolni kell, de ezt úgy is tudjátok.
Ez a mennyiség biztosan elég lesz egész télen. Nagyon jó fánkhoz, mondják.

Bevallom, még soha nem ettem csipkebogyólekvárt... és a szedésen kívül csak távoli szemlélője voltam az eseményeknek. Azért, mindenkinek ajánlom legalább egyszer életében csináljon ilyet is!

Ki vagyok én?

2008-10-31T13:44:00.007+01:00

Ki vagyok én?

Lehettem talán érő alma
De zöld annak az egyik arca
Nem kíméli férgek hada
Megmérgezve mire volna

Válhattam volna kis folyóvá
Tovasuhanó iramlóvá
Tó nyugalma befogadott
Kis halaknak otthont adott

Tehettem volna embert jóvá
S mikor tesznek megint lóvá
Kimeríthetetlen buzgalommal
Nem törődve gúnnyal, s alommal

Ki vagyok akkor én

Sas a sziklán mozdulatlan
Higgadtsággal távol néző
Mennydörgően csattanó
Arcot mosó záporeső

Kenyérkenő olvadt vaj
Szomjat oltó tüzes ló
Éltet éppen megtartó
Szorgalmatos hangyaraj

Küzdni tudó acélrugó
Hűségesen ugató
Vágyakozva álmodó
Bizalommal hallgató

Reménykedve felkelő
Napnak, ködnek örülő
Este nyugva megtérő
Szerelemmel ölelő

Biciklizni jó...

2008-08-26T20:08:00.014+02:00

Előkészületek, indulás /első rész/

- Mikor leszel szabadságon?
- Tudod, augusztus elején a családi események miatt, és a 20.-i héten.
- Nem megyünk el kirándulni valahová? Nekem olyan mehetnékem van!
- Nem bánom, én is szeretnék, de tudod pénzünk az nem nagyon van...
- Akkor is menjünk..., jó? Találj ki valamit!
- Csináljunk egy jó kis biciklitúrát! Ilyet még úgy sem csináltunk. Elindulunk, megyünk ameddig megyünk, viszünk sátrat, az lesz a házunk. Na, mit szólsz hozzá? Benne vagy?
- Benne hát! Menjünk! De hová?
- Elindulhatunk Keletnek, de most voltunk a tavasszal Erdélyben, mehetünk Délnek, Nyugatnak vagy Északra... Nem mindegy? Megyünk ameddig megyünk.
- Okés. Legyen a cél Kassa!
- Jaj de jó lesz! Bírni fogod?
- Persze, tudod.

- Mikor jössz haza? Igyekezz, mert még sok dolgunk van, én már félig be is pakoltam az útra.
- Hát amikor szoktam ötkor, de igaz, hogy akkor már bezárnak a boltok..., mi is legyen, ja tényleg, mennem kell befizetni egy csekket, akkor kiugrok ebédszünetben és gyorsan megvesszük ami kell. Délre készülj el, akkor megyek. Venni kell tartalék belsőt is, mindenre fel kell készülni!
- Akkor várlak! Szia.

- Mit parancsolnak?
- Van-e önöknek csomagtartóra szerelhető biciklistáskájuk?
- Szokott lenni 3000 forintért, de most éppen nincs.
- Akkor..., kérek egy huszonhatos belsőt montihoz...
- Máris adom!
- Kellene még egy kormányra szerelhető kosár...
- Igen, van több fajta.
- Ez jó lesz. Hogyan is kell felszerelni?
- Nem nehéz. Letekeri a kormánycsavart, le kell venni a kormányt úgy.
- Köszönöm.
- Még valamit?
- Nem jó az ülésem! Ferde, kemény és lehet el is van törve!
- Nézzük csak, ez nagyon jó, kényelmes.
- Nekem az a véknyabb kell!
- Ez tényleg jónak tűnik! Elég puha, csinos. Ezt is kérjük!

- Menjünk be a Tescoba is. Venni kell egy pár konzervet is.
- Nem kell nekünk konzerv, ne cipeljük.
- Gondold csak meg, kell valami vésztartalék. Ha nem találunk boltot, mert ránk esteledik, vagy hétvége van, akkor is enni kell valamit. Éhesen nem lehet hajtani!
- Igazad van, de akkor rád bízom mit veszel.
- Nézd csak milyen jó kis matrac, felfújható, kétszemélyes, jó vastag, kis helyen elfér.
- Nem is drága, sőt..., vegyük meg. Azt utálom a sátorozásban úgy is, hogy nem lehet kényelmesen pihenni.
- Ez jó lesz. Egy kicsit nehéz. De legalább jó vastag az anyaga. Be fog ez férni a sátorba?
- Szerintem igen.
- Szerintem meg nem biztos.
- Befér az Macika.
- El ne felejtsem berakni a szerszámokat! A kulcsokat, csavarhúzó, szigetelőszalag... az mindig hasznos rögzíteni valamit, vagy bármire. A lámpa tartója is letört, ezzel majd felrakjuk, ha kell.
- Nálad van a papír?
- Itt van, na nézzük csak meg van-e minden...

- Arra is van egy kerékpár bolt. Nézzük meg van-e táskájuk, bár nem nagyon hiszem.
- Nincs nyitva, zárva az ajtó.
- Biztosan ott vannak hátul az udvarban.
- Ki van írva, hogy csengessen...
- Jó napot kívánok!
- Jó napot, mit parancsolnak?
- Körül néznénk.
- Nézd csak van.
- Buzis a színe.
- Ez most divatos.
- Nekem ilyen nem kell..., na mindegy le van..., megvesszük.

- Gyere már felfele késő van.
- Ezt még felszerelem, holnap nem lesz rá idő!
- Még mindig nem vagy kész?
- Mindjárt, tíz perc!
- Fél három van!
- Jó mindjárt megyek!

- Mikor kelünk?
- Állítsd be tízre az ébresztőt, aludjunk néhány órát!

- Hová lesz a menet?
- Még nem tudjuk, de lehet felmegyünk Kassáig!
- Az szép lesz! Gimis koromban én is kerekeztem, de már nem vállalkoznék rá. Jó utat!

- Hogy fogod ezt mind felrakni a bicajra?
- Megoldom.
- De már indulnunk kellene, nézd csak mennyi az idő!
- Tartsd meg!

- Merre induljunk?
- Add csak ide a térképet!
- Tessék.
- Én nem megyek Ópályi felé, ott megy az a sok ukrán. Azok olyan hülyén hajtanak, hogy lelöknek az útról.
- Jó. Akkor menjünk Jármi felé, majd Rohod és úgy Baktának ezen a kis úton. Demecser, majd fel a Tiszához és valahol át megyünk kompon.
- Feltéve, ha nincs megáradva. Akkor nem biztos, hogy jár a komp.
- Nem baj akkor itt lemegyünk Rakamaz felé és átmegyünk a tokaji hídon.

- Álljunk meg!
- Mi a baj?
- Súrlódik a hátsó kerékhez a táska! Mondtam, hogy ez így nem lesz jó. Venni kellett volna egy másik csomagtartót!
- Igazad van, várj, megigazítom! Befűzöm ide ezt a gumipókot és jó lesz.

- Ne menjünk tovább ezen az úton, rengeteg az autó! Nem akarok az úton meghalni! Térjünk le Papos felé!
- Oké, térjünk. Arra is mehetünk. Van két út. Az egyik visszakanyarodik Baktára, de az is forgalmasnak látszik. A másik az jobb, de néhány kilométert földúton kell haladni.

- Miért álltál meg?
- Elsüllyedtem a homokban!
- Toljuk!

- Kegyetlen sok szúnyog van itt!
- Mindjárt kijutunk a kövesútra!
- Kérem az offot!
- A k... anyátok!

- Ez már Nyírparasznya. Igyunk!
- Jó napot kívánok! Saját a dinnye?
- Itt termett a lányom kertjében a szomszédban.
- Jól néz ki, szép nagy.
- Én meg itt lakok. Abban a házban az egyik fiam, a másikban a kissebbik. Ott meg a testvérem.
- Szép így együtt a család! Még az utcát is elnevezhetnék magukról! Még tudná merre visz az út Nyírmada felé?
- Hát itt menjenek egyenesen, kijutnak a nagy útra. Ott jobbra és nemsokára balra. De az is földút.
- Köszönjük szépen!

- Szerintem forduljunk vissza, itt sehol sincs út balra és már jöttünk vagy másfél kilométert!
- Ott egy kereszteződés!
- Nem jó, ez Ópályiba visz vissza és Keletnek tartunk. Nekünk Észak-Nyugatnak kell tartani!

- Szervusz István, megismersz, én vagyok az Laci.
- Persze, várj egy kicsit leveszem ezt a maszkot. Nem tudom mire de allergiás lettem, ezért hordom fűnyíráskor. Hová tartotok, merre mentek?
- Biciklitúrázunk. Ha minden jól megy lehet eljutunk Kassáig. De az is lehet, hogy csatlakozunk a barátainkhoz egy gyalogtúrához a Zemplénben. Meg tudod mondani merre menjünk Nyírmada felé?
- Apa, kezdődik a 100 méter!
- Máris megyek! Menjetek vissza, először lesz egy út balra Paposra, itt tovább és ki lesz írva vagy ötven méterre jobbra.
- Köszönjük! Menj csak nyugodtan, mi is indulunk.

- Csak el ne kapjon minket az eső! Nézd csak balra hogy beborult!
- Nem lesz itt nagy eső!
- Szerintem se, bár az időjárás jelentés esőt mondott egész délutánra. Eddig még megúsztuk!

Szent László király

2008-06-08T13:18:00.011+02:00

"(..) Mert nem volt az földi ember,
Egy azokból, kik most élnek:
Feje fölött szűz alakja
Látszott ékes nőszemélynek;
Koronája napsugárból,
Oly tündöklő, oly világos! -"
Monda a nép: az Szent-László,
És a Szűz, a Boldogságos." (Arany János: Szent László (1853), részlet)

Erdélyi kirándulásunk egyik állomása Nagyvárad volt. Szent László (1046-1095) királyunk (1077-1095), védőszentem hermájának (koponyacsont ereklye) egyik darabját itt találjuk (A másik darabját Győrben.), az 1752-1780 között épült római katolikus bazilika múzeumában. Kedves vezetőnk elmesélte a herma történetét.
Mint tudjuk, Szent Lászlót a ebben a barokk stílusban épült bazilikában temették el (a templomot 1990-ben II. János Pál pápa emelte bazilikai rangra.) Mai napig a nagyváradiak nagy Szent László-ünnepséget tartanak, minden évben a húsvét utáni ötödik vasárnap de. 11-kor a váradi székesegyházban. Ekkor László király mellszobrát kiállítják a székesegyház főoltárára. A szertartás után megtekinthető az ereklyetartó. Sok zarándok rója le ilyenkor tiszteletét a szentként tisztelt király előtt.

Megfigyeltem, hogy sokszor a szülők által kiválasztott keresztnév mennyire találó. A név jelentése, a hozzá kapcsolható személyek és szent, mind valamilyen előre nem ismert tartalommal bírnak az életünkben. Ha másra nem jó, legalább példaképeket állíthatunk magunk elő, amelyből erőt merítünk, célokat vázolhatunk, vagy csak egy névadó ember, akinek az életére nevünkből fakadóan büszkék lehetünk (A képeket Nagyváradon készítettem).

Ismerjük meg tehát Szent László királyunk történetét :
( http://www.katolikus.hu/szentek/0627-92.html )

,,Amikor a magyarok meghallották -- olvassuk a gesztaírónál --, hogy Magnus (Géza) király meghalt, egész sokaságuk öccséhez, Lászlóhoz gyűlt, és egy értelemmel, közös szóval és egyetértő akarattal őt választották az ország kormányzására, vagyis helyesebben buzgó és állhatatos kéréssel rákényszerítették. Mindnyájan tudták ugyanis, hogy föl van ruházva a tökéletes virtusokkal, hite szerint katolikus, kiváltképpen kegyes, bőkezű adakozó, szeretettel teljes. Úgy ragyogott föl, mint köd közepette a hajnali csillag, mely elűzi a homályt; és miképpen a telihold világol a maga napjaiban, vagy amiképpen a nap ragyog: fény lett népének közepette.''

Valóban az isteni gondviselés különös intézkedését kell látnunk abban, hogy őt adta a magyar nemzetnek az első szent király halálát követő négy évtizedes viszály után. Uralkodása sorsdöntő volt népe történelmében. Kiváló uralkodói képességével, vitézségével és életszentségével kivezette a magyarságot a belső veszedelmek örvényéből, és megmentette a külső ellenségek halált és pusztulást hozó támadásaitól.

A belső viszály és egyenetlenség hozta magával, hogy nem magyar földön, hanem Lengyelországban látta meg a napvilágot. Születésének éve a körülményeket egybevetve 1046-ra tehető. Atyja I. (Bajnok) Béla magyar király (1060--1063) volt, anyja Richéza, II. Miciszláv lengyel király leánya, nőágon II. Ottó császár dédunokája. Két fiú és több leánytestvére volt. Bátyja, Géza 1074--1077 között uralkodott. A leányok közül Zsófia Weimar Ulrik őrgrófhoz ment feleségül, Ilona pedig Zvonimir horvát király felesége lett. László kétszer házasodott. Első felesége, akinek nevét nem ismerjük, valószínűleg magyar főúri leány volt. Ebből a házasságból született leányát Jaroszláv orosz herceg vette feleségül. Majd özvegységre jutva Rheinfeldi Rudolf német ellenkirály leánya, Adelhaid lett a felesége, akitől Iréne nevű leánya született; ezt János görög császár vette el feleségül. Ilyenformán szinte az összes szomszédos uralkodóházzal rokonságba került, beleszámítva a két leghatalmasabbat: a görög és német császári dinasztiát is. Salamon király (1063--1074), László unokatestvére ugyanis Judit német császárleányt kapta feleségül. László egész életét sok küzdelem és megpróbáltatás jellemzi.

"Mikoron méglen gyermekded volnál,
Kihoza Béla király jó Magyarországba,
Hogy dicsekednél te két országban,
Magyarországban és mennyországban.
Letelepedél Bihar-Váradon..." ( Szent László királyról szóló ének)

Vallásos lelkületét anyjától, a vitézséget atyjától örökölte, aki mielőtt a lengyel királyleányt megkapta, párviadalban legyőzte az egyik pamerán vezért. László még jóformán fel sem serdült, máris viszontagságos időket kellett átélnie: a testvérharcot András király és apja, Béla herceg, majd az évekig húzódó viszályt Salamon király és Géza bátyja között. Így korán megedződött az élet iskolájában, s korán előkészült sok harcot magában rejtő uralkodói éveire. Az ő feladata lett ugyanis az ország ,,megállapítása'', mint Hóman Bálint megjegyzi, vagyis a belső rend megszilárdítása és a külső határok biztosítása.

Az ország védelmében még mint fiatal herceg ismételten kitüntette magát. Talán 22 éves lehetett, amikor az úzok (fekete kunok) betörtek az ország keleti részébe Salamon királykodása idejében (1068). A Kerlés melletti ütközetben döntő szerepet játszott a győzelem kivívásában. Ő volt a csata főhőse, különösen azáltal, hogy az egyik menekülő kun vezért, aki egy magyar leányt vitt magával, üldözőbe vette, legyőzte, és a leányt kiszabadította, jóllehet előzőleg már súlyos sebet kapott a csatában. E hőstette valóságos legendával fonta körül alakját, s a következő századokban számtalan magyar templom falán megfestették. Ugyancsak döntő szerepet játszott mint vitéz katona a Salamon király és Géza bátyja közötti testvérharcban: a mogyoródi csatában (1074) bátyját győzelemre segítette, s uralmát biztosította.

1077-et írtak, amikor Lászlónak a nép akaratából, jóllehet Salamon még életben volt, át kellett vennie az ország kormányzását. Lelkületére jellemző, hogy nem koronáztatta meg magát, ,,mert csak békességet kívánt -- mint a krónikás írja --, hogy visszaadhassa Salamonnak az országot, és magának a hercegséget tartsa meg''. Erre azonban nem került sor, mert az egész ország népe egy emberként állt mögötte. ,,Hírneves és fönséges volt'', mivel ,,Magyarországot meggyarapította.'' Nevéhez fűződik Horvátország és Szlavónia meghódítása. De erre nézve is megjegyzi a krónikás: ,,Ezt a király nem kapzsiságból cselekedte, hanem azért, mert a királyi törvény szerint őt illette az örökség'', lévén a megözvegyült királyné a magyar király testvére.

László idejében különösen a Délkeleti-Kárpátokon túl lakó kunok jelentettek állandó veszélyt a magyar népre. Először 1085-ben Kutesk fejedelem indított támadást Salamon izgatására, aki nem tudott belenyugodni országa elvesztésébe. Hatalmas sereggel tört be, de László rájuk rontott, s a kunok úgy menekültek, ,,mint tépett tollú vadkacsák a keselyűk csőrétől''. Sokkal nagyobb veszélyt jelentett az 1091. évi betörés, mert a király akkor éppen Horvátországban tartózkodott. Az ellenség végigpusztította az ország keleti részét, rengeteg rabot és zsákmányt hurcolva magával. Hallván az ország veszedelmét, László sietett vissza népe védelmére. Még idejében sikerült a kunokat utolérnie. Egy ember kivételével az egész sereget megsemmisítette vagy fogságba ejtette. Ekkor történt, hogy a csata hevében egyszer csak fölkiáltott: ,,Atyámfiai! Ne öljük meg ezeket az embereket, hanem csak ejtsük foglyul őket; hadd éljenek, ha megtérnek!''

A többi hadjáratban, Oroszországban, Lengyelországban vagy a nyugati végeken, mindig arra törekedett, hogy azt a részt támogassa, ahol az igazságot vélte. VII. Gergely és IV. Henrik küzdelmében a pápa oldalán állt. A sok háborúság, amit kényszerűségből kellett vállalnia, váltotta ki belőle a montecassinói apáthoz 1091-ben írt levelében a következő vallomást: ,,Bűnös ember vagyok, mivel nincs lehetőség a földi hatalomban sáfárkodni igen súlyos bűnök nélkül.

Az úz, kun és besenyő betörések tapasztalatai arra bírták Lászlót, hogy a végeket megerősítse. Az elnéptelenedett területekre új telepeseket hozott, kiépítette e keleti részeken a közigazgatási szervezetet, ily módon politikai egységgé formálva a későbbi Magyarországot. Ezt a munkát az északnyugati részeken is ő kezdte meg, de Kálmán király fejezte be. Ők ketten építették ki a 72 vármegyéből álló vármegyei rendszert.

A politikai szervezés munkájával párhuzamosan haladt az egyházi élet megújítása, intézményeinek újjászervezése, továbbfejlesztése. A meglévő székesegyházakat, káptalanokat és kolostorokat nagy birtokokkal gazdagította, a megkezdett templomépítéseket befejezte, új egyházak és kolostorok egész sorát alapította. Szentjobban, a Tolna megyei Bátán és a nyitrai Koloson bencés kolostorokat létesített. Somogyvárott francia bencéseknek építtetett monostort; ide még száz év múlva is csak francia szerzeteseket vettek föl. Ugyanilyen bőkezűséggel gondoskodott a püspökségekről is. A váci székesegyházat befejezte. Újakat épített Váradon (,,Templomot rakatál szíz Máriának, Kiben most nyugoszol menden tisztességvel'') és Gyulafehérvárott. A kalocsai érseki egyházmegyét átszervezte, Bácsra helyezte át a székhelyét, ahol 1091-ben új püspökséget alapított Szent István tiszteletére, de a kalocsai érseknek rendelte alá.

Igen fontos szerepet töltött be uralkodásában az igazságszolgáltatás újjárendezése. Az évtizedes testvérharcban és az egyéb belső küzdelmekben erősen megrendült a törvények kötelező ereje. Különösen elhatalmasodott a tolvajlás, és meglazultak az erkölcsi életet szabályozó törvények. Ezt nem tűrhette az a László, akiről a krónikás ilyen jellemzést ad: ,,Minden ítéletében Isten félelmét tartotta szeme előtt.'' Ezért uralkodása második évében, 1078-ban Pannonhalmán a papság és előkelők jelenlétében szigorú törvényeket hoztak a megrendült vagyonbiztonság megerősítésére. Nem kímélték az előkelő és gazdag embereket sem. Aki egy tyúk értékénél többet lopott vagy elorzott, fölakasztották. Az emberölést sem torolták meg ilyen szigorúan. Az 1085 táján hozott újabb törvénykönyvből az tűnik ki, hogy a szigorú rendszabályok hatásosak voltak, s egyiket-másikat enyhíteni lehetett.

A kor szelleme, másrészt László nagy tekintélye és egyházias gondolkodása hozta magával, hogy az egyháziak életviszonyainak szabályozásába is belenyúlt. Az 1092-ben Szabolcsba összehívott zsinaton intézkedtek a papok házassága ügyében, tilalmazták az egyházi javak elidegenítését, s rendezték az ünnepek és böjtök megtartását. Ugyanez a zsinat büntetéssel sújtja a pogány szokásoknak hódolókat, és szabályokat léptet életbe az erkölcsi élet védelmére, mind a házasságon belül, mind azon kívül.

Közismert volt László vendégszeretete. Nem egy királyi vagy fejedelmi sarj talált nála menedékre. Udvarában neveltette fivére, Géza két fiát, Kálmánt és Álmost, valamint András király Dávid nevű fiát, s egy ideig Salamont is udvarában tartotta, mindennel ellátva őt rangjához mérten, amíg csak önként el nem távozott az országból.

A magyar nemzet és az Egyház szolgálata nyilvánult meg abban is, amikor István, Imre és Gellért ereklyéit 1083-ban fölemeltette, az egyházi és világi nagyok, valamint hatalmas néptömeg jelenlétében. Ezzel a magyar népnek a saját nemzetéből adott szent példaképeket.

,,Szinte állandóan a tenyerén hordja, kardja élén hordja az életét: minden pillanatban kész odadobni azt Egyháznak, hazának, egyeseknek -- mindennek és mindenkinek, akikben, amiben azt a két szentséget látja testet ölteni, amelyért élt: a magyar ügyet és az Isten ügyét'' -- írja róla Sík Sándor. Egész élete, eljárásai, intézkedései a szentség jegyét viselik magukon. Már a krónikás is úgy jellemzi, mint aki ,,mindenkor rugalmas volt és szelíd. Vigasztalta a bajtól sújtottakat, fölemelte az elnyomottakat, az árvák kegyes atyja volt. Az ország minden lakosa csak kegyes király néven emlegette. ,,Egyik legszebb jellemvonása a megbocsátás volt. Salamont nem büntette meg a kor szokása szerint, csak fogságra vetette egy időre, s ,,ő maga folyvást imádkozott Salamonért, hogy térjen meg Isten törvényéhez.'' Az ének László külsejét sem győzi dicsérni:

,,Te arcul tellyes, szép piros valál,
Tekéntetedben embereknél kedvesb,
Beszédedben ékes, karodban erős,
Lám, mendent te ejtesz, ki teveled küzdik.
Tagodban ékes, termetedben díszes,
Válladtul fogva mendeneknél magasb;
Csak szépséges császárságra méltó,
Hogy szent korona téged méltán illet.''

Épp így kitűnt lelkével. ,,Testedben tiszta, lelkedben fényes, szívedben bátor, miként vad oroszlán.'' Amikor tehette, szeretett félrevonulni és imádkozni. Imáinak hatásossága nyilvánul meg az alakját körülfonó legendákban is: az üldöző ellenség előtt a szikla meghasad, éhező katonái táplálására szarvascsordák jelennek meg, imájára víz fakad a sziklából, az ellenség elé dobott pénzei kővé változnak... Ugyanígy lesz ,,Szent László füve'' gyógyír a betegség ellen.

Nem csoda, hogy híre a határon túl is elterjedt, benne látták a kor egyik legszebb lovageszményét, s kiszemelték a keresztes hadak vezérének. Erre azonban nem kerülhetett sor, mert 1095. július 29-én az örökkévalóságba költözött. Egy ideig a somogyvári monostorban nyugodott ,,boldog teste'' (Arany János), később Váradon helyezték végső nyugalomra.

Kultusza halála után hamarosan kifejlődött. Tulajdonképpen maga a nép avatta szentté, mielőtt az Egyház hivatalosan megtette volna. Seregestől keresték föl sírját, nemcsak a gyógyulást, vigasztalást óhajtók, hanem a vitában álló peres felek is. A csodás gyógyulások híre gyorsan terjedt. A szent király ereklyéibe vetett bizalom egyre növekedett; szokássá vált, hogy itt döntsenek el nagy fontosságú pereket, és László oltára előtt tegyenek esküt. Itt tartották az 1134. évi nemzeti zsinatot, s itt döntötték el egy alkalommal a zágrábi püspök perét is. Ezek után az Egyház hivatalos lépése sem váratott soká magára. III. Béla király sürgetésére III. Celesztin pápa 1192-ben László királyt a szentek sorába iktatta.

A szent lovagkirály hatása népe körében az idők folyamán csak növekedett, egyesek szerint még Szent Istvánét is felülmúlta. A nagyváradi székesegyház előtt állították föl híres lovasszobrát, a Kolozsvári-testvérek alkotását, amely -- az ének szerint -- ,,fénylik, mint a nap, ragyog, mint az arany: Nem elégszik senki tereád nézni.'' Állítólag ennek mása a győri székesegyház hermája, amely fenséget, erőt, s egyúttal nyájasságot is sugároz; ez volna a szent király igazi arca. A mindig győzelmes ,,Bátor László'' lett a katonák védőszentje, nevének oltalma alatt vonultak a csatába, s ez volt a csatakiáltásuk: ,,Szent László, segíts!'' 1684-ben, a törökök elleni fölszabadító háború idején egy külföldi fültanú elbeszélése nyomán följegyezték, hogy a katonák a tábortűznél ,,fél óráig zenéltek és magyar víg dalokat mondottak Szent László tiszteletére, kinek épp aznap ünnepe volt'', tehát tisztelete még akkor is elevenen élt!

Vajon miben volt a varázsereje? Talán Prohászka Ottokár fogalmazta meg legkifejezőbben: ,,A magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté... A kereszténység ezentúl már nemzeti életté, a keresztény király a nemzet hősévé lett.'' Ilyennek érezte és tudta az énekszerző is:

"Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály!
Magyarországnak édes oltalma,
Szent kerályok közt drágalátus gyöngy,
Csillagok között fényességes csillag!
Szentháromságnak vagy te szolgája,
Jézus Krisztusnak nyomdoka követi;
Te szent léleknek tiszta edénye,
Szűz Máriának választott vitéze."

Bátorligeti Ősláp

2008-05-03T11:59:00.013+02:00

A világ nagy. Minden zugában elrejtette szépségeit, hogy a bolyongó ember jártában-keltében rátaláljon, megcsodálja, erőt gyűjtsön általa, felismerje a hatalmas természetfölötti végtelenségét, emberi értelemmel felfoghatatlan teremtő képességének kifogyhatatlan fantáziáját.

Sokszor azt gondoljuk, hogy ezer és ezer kilométereket kell utaznunk ezekért az élményekért. Ez nem így van. Ha egy kis időt szánunk arra, hogy közvetlen környezetünkben nyitott szemmel körülnézzünk, már ott is vagyunk.

Ilyen volt nekem barangolásunk egyik helyszíne a Bátorligeti Ősláp. Évekig persze tudva, hogy létezik, de nem merítettem mézesbödönéből. Egy éve már, hogy feleségemmel mindig visszatérünk, nézelődünk, fotózgatunk, sétálgatunk halkan, olykor megbújva, lopakodva, hogy meg ne zavarjuk ezt a különös világot, amelyben mi már idegenek vagyunk, de egyre inkább részesei is lehetünk. Tőlünk függ.

Általánosságban itt olvashatsz róla, vagy itt esetleg itt, és még sok más helyen a neten.

Csokitál

2008-03-30T19:45:00.006+02:00

Mint mindig, drága feleségem a kedvemben akart járni. Nagyon jól tudja, hogy nem csak a kávét, hanem a csokoládét is nagyon szeretem. Ezért készített nekem egy csokitálat. Így nézett ki, amíg el nem pusztítottam 10 perc alatt! A finomabbnál finomabb falatok minőségi alapanyagokból, szeretettel fűszerezve álltak össze egységes formába. Mindenkinek ajánlom! Aki megfejti mind az öt összetevő nevét, nagy jutalomban részesül! Megjegyzésbe írva lehet a nyereményre pályázni.

Régi rajzaim

2008-03-05T17:39:00.003+01:00

Mindig szerettem firkálgatni. Régi képeimmel persze csak egy-egy nagytakarítás alkalmával szoktam találkozni, egy kicsit nézegetem, majd elrakom a szekrény mélyére. Persze, ha meg akarom mutatni valakinek, akkor soha nem találom. Na nem baj, itt ez a blog, itt majd mindig kéznél lesznek.

Sajnos elfelejtettem, kit is ábrázol ez a rajz, egy énekesnő a 70-es évekből:

Mikor sikerült megszerezni Hobo első kislemezét, rögtön lemásoltam:
Másik nagy kedvenc a Deep Purple volt. Kiváló énekese Ian Gillan:
Mindig csodáltam Póka Egon gitárjátékát:
Nos ezek a fontosabb és el nem kallódott régi rajzok. Ha megint nagytakarítás lesz, akkor keresek még képet, fel is teszem ide!

Karácsonyi Üzenet

2007-12-22T14:58:00.001+01:00

Kétezer évvel ezelőtt tömve voltak az utcák Betlehemben. Kényszeredetten vagy csak évezve a sokaság erejét az emberek le-fel járkáltak az utcákon. Némelyikük szállást keresett kétségbeesetten, volt olyan aki a vásárba igyekezett, hogy kihasználva a sok ember jelenlétének kínálatát, megajándékozza magát és szeretteit. Ugye ismerős a forgatag?

A Karácsony előtti felfordulás, megszerzett fáradság után megváltás az esti csend békessége, üdítően járja át lelkünket. Csöndes, nehezen induló éneket énekelünk, közben arra gondolunk, aki gyengén és sebezhetően érkezett a világra, aki később megtanított bennünket arra, hogy hogyan kell szeretnünk Istenünket és embertársainkat, majd emberi természettel nem összeférő tökéletességét a világ összetörte, de le nem győzte, hanem isteni arcát megmutatva nekünk reményt adott és célt.

Nem más tehát 2007-ben sem a Karácsony, mint sok-sok évvel ezelőtt. Találjuk meg a bennünk rejlő békét, nyiljunk ki a többi ember számára, mutassuk meg, hogy akit ma ünnepelünk, attól tanultunk is valamit! Tanultunk, de nehéz terhet kaptunk. Nehéz tudni, mi lenne az igaz cselekedet, és be nem tartani. Ne aggódjunk ezen, hanem törekedjünk szánni egy pillantásnyi időt, mielőtt az emberekre nézünk, mielőtt megszólalunk, mielőtt egy szalmaszálat is odébb teszünk, hogy átvillantsük túl-tudatos elménken a kérdést: Az értünk született mit szólna ehhez? Örömére válna? Igyekezzünk tehát emberek, sok a teendőnk. Isten "pontgyűjtő" akciójában ne valjunk szégyent!

C.G. Róbert esete a világgal – Hatodik rész

2007-12-10T19:37:00.002+01:00

- Menjünk be ide, szomjas vagyok! - mondta a felesége. Zoltán is érezte már, hogy az egész napi fárasztó járkálás és valami pálinkafőzési ügy miatt kiszáradt a szája, így beleegyezett. Az étterem, amit csak kis jóindulattal nevezhetünk így, mert ez is csak egy volt a városban megtalálható gyorséttermek közül, az utca jobb oldalán, félig nyitott fatetejével, derékig érő deszkapalánkjával, melynek berakását vékony egymásra merőleges lécekkel díszítették, mégis beleillet a poros későnyári hangulatba. Szokásos helyük az utcai terasz hátulsó végében volt, ami az üléshelyek sorát merőlegesen zárta. Szerették ezt a helyet, mert jól belátható volt innen a többi része, lehetet nézelődni. Az asztal alatt egy nagy lexikon méretű lakat hevert. Kulcsnyílásából víz bugyogott elő lassan.

- Mit kérnek? - kérdezte a pincérnő. Rendeltek egy narancslét és egy kólát. De kis idő múlva felálltak és sietős léptekkel az étterem háta mögé mentek. Fojtott hangon, suttogóan kiabálva beszélgettek. A pálinkafőzésről volt szó. Felesége intett, hogy menjenek vissza, mert látta, hogy a pincérnő alumínium széles karimájú tálcával a kezében idegesen körül néz, nem találja vendégeit. A kiszolgáló "nyáripult" középen helyezkedett el, hűtővel napernyővel, ahogy kell. Ennél megálltak és szóltak, hogy ők itt vannak, nem kell visszavinni az italukat. Választ nem várva határozottan a helyükre siettek és leültek. Valaki időközben a táskáját a padra tette, de ennek nem tulajdonítottak jelentőséget, nem zavarta őket. Egyszerűen odébb tolták egy kicsit.

A pincérnő egy másik pincér társaságában jelent meg. A barna pincér egy nagy műanyagflakonból ismeretlen eredetű italt kezdett Zoltán poharába tölteni, ellenkezést nem ismerő mozdulattal. Zoltán csendesen megszólította, mindig is híres volt higgadtságáról.

- Én nem ezt kértem, hanem kólát! - Mint aki nem is hallja, a pincér csordultig teletöltötte a poharát. Zoltán lepillantott az asztal alá, hogy megnyugodjon mielőtt szól. Meglátta a nagy lakatot. A víz, mintha egy kicsit erősebben folyt volna belőle és már egész nagy tócsát képzett a lábuk alatt.

- Elnézést kérek, de én kólát kértem! És a feleségemnek sem azt hozták, amit rendelt!

- Uram, ebben az étteremben soha nem szolgálunk fel csak gyümölcslét.
- De a kóla, az gyümölcsből készült, és különben is a feleségem gyümölcslét rendelt!

Erről, mintha nem is hallottak volna, nem vettek tudomást, sietősen eltávoztak. Zoltán döbbenten ült és csodálkozott magán, hogy nem érzett késztetést a további vitára, teljesen nyugodt volt. Élvezte az üldögélést. Közben párja odasúgta neki, hogy mindjárt jön, megnézi a pálinkafőzőt.

Zoltán elgondolkodva ült tovább. Egy rőtvörös korcskutya tipegett oda, és combjához dörgölte az orrát. Nem rajongott a kutyákért, de nem is félt tőlük, tudta, ha nyugton marad, nem tesz hírtelen mozdulatot, nem lesz baj. Nem érzett arra sem késztetést, hogy megsimogassa. Arra gondolt, mi lenne, ha a kutya megharapná a kezét. A kezét a combján pihentette. Az állat fekete, nedves orrlyukaival hozzáért a kézfejéhez, szaglászni kezdte, majd szájával gyengéden harapdálni. Zoltánt ez nem izgatta különösebben, ismerte a kutyák szokásait, és még mindig nyugodt volt. Máskor már elkapta volna a kezét, és elzavarta volna a hívatlan vendéget. Most mégsem tette. A harapdálás kezdett erősödni és már a fájdalomküszöb közelében járt, de még most sem mozdult, nyugtalanabb sem lett. Érezte, hogy valami nincs rendben vele. Hirtelen az éles fogak beszakították az eddig ellenálló bőrét, satuba fogva a kezét. Vére kiserkent. Ekkor Zoltán a bal kezével próbálta kiszabadítani magát. Kereste a megfelelő fogást az állat torkán. Arra gondolt, hogy ha nála lenne egy rugós bicska, amit egy kézzel is működésbe lehet hozni, akkor átvágná a gonosz jószág torkát. Alulról fölfelé középen hatolna be, átszúrva a kutya légcsövét, majd jobbra kanyarítással az artériát. Biztosan elengedné a kezét és megdöglene a hülye állat!

- Zoltán! Zoltán nem akarsz felébredni? - felesége kedves szavakkal ébresztgette. Zoltán lassan, mintha egy homályos sötét szobából átment volna egy kellemesebb helyre, felébredt.

- Igen felkelek. - A fárasztó nap, a sok járkálás után hazaérve engedélyezett magának egy félóra szundikálást. A keze a két térde között volt beékelődve, elzsibbadt.

Egészen kitisztult a feje, amire szüksége is volt. Rengeteg rossz dolog történt vele ma.

C.G. Róbert esete a világgal – Ötödik rész

2007-11-18T20:57:00.001+01:00

Első rész Második rész Harmadik rész Negyedik rész

Mire haza értek, a hajnal kiterítette nedves szőnyegét. Lakmározás előtt szortírozták a zsákmányt. Ehhez az asszonyok értettek a legjobban. Először, az értékesebb dolgokat pakolták ki a padló közepére, két csoportra osztva. Az élelmiszereket még lefekvés előtt elfogyasztják, a másik rész tartalma, mindenféle a piacon, vagy más állatoknál értékesíthető tárgyakból állt. Ezeket, előtte kissé feljavítva, a következő nap délutánján próbálják elpasszolni. Egyik technikájuk, hogy a kicsinyeket maguk előtt tolva, végigjárják az odúkat, külföldről érkezett szegény vándorpatkányoknak kiadva magukat. Papírt is tudnak erről mutatni, eredeti pecséttel. Bekopogtatnak, és előadják siránkozó vékony hangon, hogy menekülniük kellett, a kölyköknek nincs mit enni, vásárolják meg tőlük a hasznos háztartási vagy szórakozási cikkeiket. Olcsón adják. Persze, mindig a reális ár kétszeresét mondják, hogy a vevőjüknek legyen lehetősége alkudni. Ha pedig olyan balek akad, aki gondolkodás nélkül fizet, már csak azért is, hogy valahogy megszabaduljon tőlük, akkor a haszon nagy. Nehéz őket levakarni, mert, ha egyszer belemégy a primitív játékukba, akkor következő és következő tárgyukat erőszakolják rád. Nem riadnak vissza attól sem, hogy kihasználva a pillanatnyi zavart, vizet vagy egy karéj kenyeret kérjenek a háziaktól, s miközben nem figyelsz oda, az apró és könnyen mozdítható értékeidet elemelik.

Más, haszontalanabb részét a zsákmánynak egy másik kupacba rakva félreteszik rosszabb időkre. Ma különösen sietni kellett, mert a városban hírét vették garázdálkodásaiknak, és az emberek lázongtak.

- El kellene takarítani ezeket a büdös patkányokat! - vagy mások - Bemocskolnak mindent, menjenek vissza oda, ahonnan jöttek!

Róbert tudta, hogy a rosszindulatú megjegyzésekkel nem kell foglalkozni, elvégre megvannak a jogaik. Ezekkel tökéletesen tisztában is volt. Ha valamelyik ember nagyon rájuk szállt, egyszerűen feljelentette őket a helyi illetékes hatóságnál, megtoldva a valóságot néhány jól bevált frázissal:

- Patkánynak nevezett! Pedig mi becsületes rágcsálók vagyunk. A törvény kimondja, hogy egyetlen rágcsáló sem nevezhető patkánynak, mert ez a szó pejoratív jelentéssel bír, és lehetőséget ad a gyűlöletkeltésre!

Erre aztán békén hagyják őket. Róbert büszke volt magára.

C.G. Róbert esete a világgal – Negyedik rész

2007-11-08T21:55:00.001+01:00

Első rész Második rész Harmadik rész

Először még nem fogta fel kivel is beszél. A hadaró női hang, mint valami városi háttérzaj, úgy hatott. Lassan megértette, hogy saját anyanyelvén, magyarul szólnak hozzá, és ezt értenie kellene. Koncentrálni próbált a szavak jelentésére. Máskor is megfigyelte magán, hogy az ébredés folyamata nem a szeme kinyitásával ér véget. A tudat fokozatosan ébred fel benne, függően attól, hogy épp mivel kezdődik a napja. Ha a szokásos tevékenységeket valami megzavarja, nyugodt állapota kis késéssel kapcsolja be a következő "panelt".
Tudta, hogy most már meg kell szólalnia.
- Elnézést, mit is mondott? Elég rossz a vonal...
Mivel nem volt biztos benne, hogy mennyi időt töltött hallgatással, és szerette volna elkerülni a kellemetlenségeket, jobbnak látta hát, ha ügyesen kivágja magát.
- Tudna hívni néhány perc múlva? Hátha jobb lesz. - és letette. A szíve gyorsabban kezdett verni, izzadni kezdett. Kinyitotta az ablakot és kibámult. Lakása az ötödik emeleten volt, szép kis takaros háromszobás. Mindig kényelmesnek tartotta és szerette. A ház és az út között fás, bokros park húzódott keskeny sávban. A fák elég idősek voltak, jó árnyékot adtak. A harmadik és a negyedik emelet magasságáig nyúlt fel egynémelyik. Kissé távolabb padok, legtöbbször unatkozó nyugdíjasok telepedtek le rajta, élvezve a jó időt és pletykálkodás kissé sós-csípős ízét. Odébb pedig a szemetes konténerek. A látványtól ösztönösen kissé előrébb hajolt, hogy jobban lásson. Persze ötven méter távolságból ez mit sem jelentett, de majdnem sikerül elérnie, hogy egyensúlyát veszítse.

C.G. Róbert esete a világgal – Harmadik rész

2007-10-19T17:41:00.001+02:00

Első rész Második rész

Lassan felszállt a füst a hatalmas kamion nyomában. Egy Renault Premium 385T1 típusú nyergesvontató vágtatott át a város négysávos útján a sötét éjszakában. Róbert még mindig földöz lapult. Lassacskán merte csak tekintetét felemelni, körbeszaglászott. A veszély elmúlt. Mindig mondta az asszonynak, hogy ne költözzenek a nagyvárosba, az ember közelébe. Sok a baj és a gond. Ugyanakkor azt is tudta, hogy az emberek mellett könnyebb megélhetést tud biztosítani népes családja számára, ezért hajlandó volt a kellemetlenségeket elviselni. Szüksége nem is szenvedett hiányt.

Farkával hármat koppintott a földre. Ezzel jelezte az odúban maradóknak: Tiszta a levegő. Komótosan elő is bújtak mind. Elől hűséges társa, majd kölykei. Velük élt asszonyának húga is. Ő ismerte jogait, csak a kilenc kicsi után merészkedett elő. Hasa kissé féloldalra fordult, dagadtnak érezte magát. Nem sok ideje maradt a szülésig. Tudta aztán minden megváltozik, Róbert nagyon szereti a gyerekeket és ő is több tiszteletet, megbecsülést fog kapni.

Elindultak hát, át az úton. Most már mindenki kapkodta a lábát, nem tudni mikor jön egy másik őrült sofőr. A túl oldalon park volt, szélén nagy tárolóedények. Ide szokta elhelyezni az ember a számára értéktelen dolgokat. Nagy kincsek ezek. Kenyérhéj, túlbarnult banán, félig lerágott csont és más finomságok. Ez volt mindig első állomásuk. A többi rágcsáló csak az után vehette ki részét a sok jóból, miután Róbert és családja a helyszínről távozott. Minden családnak megvolt a maga territóriuma, de ha a szokásos bejárást elvégezték, és felpakolva távoztak, akkor a rangban következő családfőnek joga volt a maradékból kivenni részét. Az alacsony sorban élők, és akit távolról érkeztek több kilométert gyalogolva, mind később és később jutottak az éléskamrához.

Róbert soha nem mászott be a konténerekbe. A fiatalok, az asszony irányításával végezték el a munka oroszlánrészét. Róbert ilyenkor a környezetét figyelte, őrködött. Most mivel nem látott semmi gyanús mozgást, tarisznyájából előhúzott egy kis üveget, azt kortyolgatta. Elgondolkodott. Milyen más lett a világ. Régen nem kellett ilyen fáradságos munkával összeszedni a napi betevőt. Akkoriban az ember még mindent szetdobált maga körül. Csak végigsétáltam a főutcán és megtöltöttem zsákomat.

C. G. Róbert esete a világgal - Második rész

2007-10-14T15:57:00.001+02:00

Első rész itt

Ez a reggel is úgy kezdődött, mint a többi. Az ébresztőóra hangos csipogására kelt fel. Tudta, hogy nem sok ideje van az ágyban való heverészésre, rengeteg elintéznivalója akad. Kedd volt, szép idő lesz ma, állapította meg Zoltán. Ennek mindig örülni tudott, és tudatosan figyelt arra, hogy az esetleges szomorúnak mondott időjárás soha ne szegje kedvét. Ez is egy olyan dolog, amitől nem tehetünk, tehát fogadjuk el! Ez volt a mottója. Tíz percet engedélyezett magának még a nyújtózkodásra, majd erőt vett magán, előkotorta elnyűtt papucsát az ágy alól, és kivánszorgott a konyhába. Reggeli szertartása begyakorolt módon és mindig pontosan ugyanúgy zajlott. Megengedte a vizet, mutató ujját belemártotta. Várta, hogy a víz hőmérséklete csökkenjen. Amikor úgy ítélte meg, most már jó lesz, kedvenc csészéjét félig engedte meg, majd elzárta a csapot. Szeme elé tartotta és figyelte, hogyan remeg a víz felszíne, apró hullámok között csillogó fény dobált szikrákat. Szerette az élet és természet apró rezdüléseit. Belekortyolt, élvezte a víz kellemes fémes ízét. A szája bal majd jobb oldalán tartotta bent a folyadékot. A nyelve alatt kellemesen bizsergett. Lenyelte. Még egy korttyal próbálkozott, de tudta, hogy ez már közel sem lesz olyan élvezetes, mint a reggeli első. Kiöntötte a maradékot. Teavizet tett oda. Visszaslattyogott a szobába és megigazította az ágyat. A lepedővel nem foglalkozott, hogy gyűrött, de a paplant szép egyenletesre simította, és a párnát is felrázta. Nem terítette rá az ágytakarót. Lassan kihúzta éjjeliszekrénye fiókját. Doboz cigarettáját kereste. Kényelmesen kivett belőle egy szálat, meggyújtotta. Mélyet szívott bele, két-három másodpercig a füstöt benn tartotta, majd lassan kifújta. Szemei előtt apró csillagok cikáztak, kissé megszédült. De ezek nem voltak kellemetlenen érzések, sőt mindig törekedett arra, hogy előcsalogassa a kis csillagokat és a kellemes elbódulást. Erre csak a reggeli első slukkal volt képes. Örült neki, hogy megint sikerült. Sok időt nem töltött el itt, a konyhában volt a hamuzó, és amúgy sem szeretett a szobában dohányozni. Miközben a folyosón haladt végig nem szívta tovább, mindig nyugodt körülmények között szerette élvezni a füstöt. A víz most kezdett el zübörögni, azért még leült. Nem sokára elnyomta a csikket. Kivett a szekrényből egy filtert és beledobta a lobogó vízbe. Elzárta a gázt. Rápillantott a faliórára. Még fél órája maradt, hogy elinduljon a munkába. Ekkor megcsörrent a telefon.

C.G. Róbert esete a világgal – Első rész

2007-10-05T14:01:00.001+02:00

C.G. Róbert félt a sötétben. Villogó barna szemei idegesen jártak körbe. Óvatosan mérte fel környezetét, amint kilépett odúja bejáratán. Lábai alatt az apró szemű csikorgó kavicsok halkan koccantak össze, néha éles, elnyújtott hanggal. Ez az idegszálakig hasító zaj emlékeztette hősünket arra, hogyan hatol át a kés a testet fedő ruhán. Hátán először a hideg futott végig, majd melegség öntötte el. Kissé balra középmagas bokorcsoport hegyes levelei lándzsahegyszerűen ágaskodtak feléje. Szívverése kissé fokozódott, szemén párafelhő csapott át. Ez mindig zavarta, ellenségei könnyen felismerhették gyengeségét. Kettőt-hármat pislogott, és figyelte lélegzetvételeit. Levegő, egy, kettő, három, szünet, levegő, egy, kettő …, ismételgette magában. Halk, de egyenletesen erősödő morajra lett figyelmes. Földhöz lapulva hegyezte füleit, egy pár másodpercre megmerevedett. Éles fény villant, nyomában csattanásszerű robbanás.

Milyen a rákpáncél chips?

2007-10-03T00:12:00.001+02:00

A japán szakács mozdulatai gyorsak, kimértek. Nincs felesleges vagy tétlen esemény. Begyakorolt színházi előadása elvarázsolja az asztaltársaságot. Apró ételek sorozata mindig kellemes ízekkel tölti el a szádat, megállás nélküli nassolás. Szeretnéd, ha a végtelent így kellene eltöltened (Azért vannak más finomságok is).

Amikor éppen nem ételt preparál, vagy süt az asztalba épített spóron, akkor szabad három másodpercében még elmos két poharat vagy megfeni kését. Szóval lenyűgöző.

Meglepetést készít s erre fel is hívja a figyelmet. Ételforgató lapátjával szépen ellapingatja az előző fogásként tálalt garnélarák páncélját a sütőlapon, megfogatja, simítgatja, szélre húzza. Közben más ételeket készít. Kevés figyelmet szentel az elkövetkező fél órában a szemétből megmentett maradéknak. Már el is felejtkezünk róla, amikor mosolygó arccal invitál a műremek megkóstolására. Apró, húszforintos érme alakú, világos barnára sült rák-chips-el kínál bennünket. Érdemes megpróbálkozni vele, na lássuk. Állagra tényleg chips, ropogva törik a fogaim között, nem túl kemény, nem túl puha. Íze diszkrét, tökmag és kukorica lepény között félúton helyezkedik el. Nem kell félni, a szakács érti a dolgát! Próbáld ki te is ha egyszer lesz szerencséd hozzá!

Amsterdam, 2007 szeptember 26.